Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROSPOLITIKA ÉS VÁROSFEJLESZTÉS BUDAPESTEN A - Ignácz Károly: Fővárosi választások és a törvényhatósági bizottság közgyűlése Budapesten 1920-1945

Érdemes párhuzamba állítani az 1920. és az 1945. évi választásokat: a világháborús vereség után a fő politikai erők mindkét esetben egyetértettek a politikai jogkiterjesztésben, így a korábbiakhoz képest jelentős tömegek kapták meg az adott korban általánosnak tartott választójogot. A kizártak köre ugyanis a mai fogalmaink szerint szükségesnél (elítéltek, gondnokság alatt állók stb.) mindkét esetben tágabb volt, 1920-ban elsősorban a 24 éves korhatár és a nőknek előírt írni-olvasni tudás, míg 1945-ben főként a német nemzetiségűek, továbbá a jogszabályban meghatározott fasiszta szervezetek vezető tisztségviselőinek kizárása miatt. Mindezek hatására 1920-ban a fővárosi lakosok 50%-ának volt választójoga, ami a 20 éven felüliek 72%-át, a 24 éven, a választójogi korhatáron felüliek 84%-át jelentette,'

5 míg 1945-ben az összlakosság 70%-a, a 20. életévet, a választójogi korhatárt betöltött lakosok 85-90%-a szavazhatott.

16 A dualizmus időszakában a fővárosi lakosoknak mindössze 5%-a rendelkezett törvényhatósági választójoggal. Az 1919-es rendeletekkel eltörölték a korábbi cenzusok többségét, bevezették (bár nem egyenlő feltételekkel) a női választójogot, és megszüntették az országgyűlési és helyi szabályozás közötti különbséget. A nagyarányú jogkiterjesztés azonban rövid életűnek bizonyult, Bethlen István miniszterelnök politikai céljai érdekében a választójogot is szűkítette. Az 1924-es fővárosi törvény nemcsak az 1922-cs parlamenti választójog cenzusait vette át, hanem a helyben lakás kritériumának két évről hat évre történő emelésével azt tovább szigorította.

17 1925 után 1938-ig nem történt újabb változás a törvényi szabályozásban, így ezen időszakban a törvényhatósági választók aránya Budapesten 30% alatti volt.

18 Az 1945. évi újabb jelentős jogkiterjesztés a műveltségi cenzusok eltörlésének, a korhatár leszállításának, a férfi és női választójog egyenlővé tételének és a korábban szigorú helybenlakási cenzus enyhítésének volt köszönhető. A jogszabályi feltételeken túl azonban egy gyakorlati követelménynek is meg kellett felelni ahhoz, hogy valaki szavazni tudjon: szerepelni kellett a választói névjegyzékben. A Horthy-korszakban a névjegyzék összeállítása alapos és hosszadalmas folyamat volt, amely normál esetben több mint fél évet vett igénybe. Az 1935. évi előrehozott törvényhatósági választásnál viszont csak egy hónap lett volna erre a munkára, így sajátos „megoldásként" a régi, 1930-as névjegyzéket használták fel. így e névjegyzékben benne voltak az időközben elhunytak vagy a fővárosból elköltözőitek, ugyanakkor hiányoztak az elvileg választásra jogosulttá válók, akik betöltötték az előírt korhatárt, vagy teljesítették a műveltségi, helybenlakási kritériumokat. Ez magyarázza, hogy a fővárosi lakosságszám és iskolázottsági szint növekedése ellenére miért 15 A számításhoz szükséges 1920. évi kormegoszlás forrása: Bp. Statisztikai Évk. 1921-1924. 34-35. p. 16 1945-ben a pontos adatok megállapítását nehezíti, hogy a népességszám hónapról hónapra jelentősen változott: Budapestre ebben az időszakban a rendőrségi bejelentések szerint havonta több mint 30 ezren érkeztek (vissza). Lásd Török István korabeli statisztikája, újraközli: SIPOS-DONÁTH 1999. 255-260. p. 17 1924. évi XXVI. tc. 2. §. 18 1930-ban a 20 éven felüli budapestiek kevesebb mint 40%-ának volt választójoga.