Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

A VÁROSOK „BEHÁLÓZÁSA" A 19. SZÁZADBAN - Melega Miklós: Egy vidéki középváros, Szombathely modernizációs programja (1895-1902)

hosszan nyúltak el kelet-nyugati irányban. A Perint patak vizét a galériák közelében felduzzasztottak, hogy a talajvíz ne áramoljon el a patak medre felé. A galériába szivárgó víz a csövekből a gyüjtőkútba folyt, ahonnan elektromos motorral hajtott szivattyúk emelték ki. A gépek működéséhez szükséges elektromos áramot a Vasvármegyei Elektromos Müvek Rt. ikervári vízerőmüvétől vezették ide. A szivattyúkat a Budapesti Szivattyú- és Gépgyár, a motort a szombathelyi Mayer E. és Fiai cég készítette. A gépek felváltva üzemeltek, másodpercenként 20 liter vizet szívtak fel és nyomtak a városba vezető 325 mm átmérőjű főnyomócsőbe.

69 A főnyomócső a városba érve 225 mm-re szűkült, kettéágazott, majd a belvárost övszerüen körbefutva újra egyesült, és a város nyugati felén magasodó víztorony felé folytatta útját. A hálózat keringő rendszerű volt, a fő- és mellékvonalainak végpontjait — ahol arra lehetőség kínálkozott - összekötötték. így ezekben a csőszakaszokban szabadon áramolhatott, cserélődhetett a víz. A külső utcák felé sugarasan haladt a vezeték, s mivel ezek a szakaszok csak egy irányból kaptak vizet, a végpontokban rendszeresen meg kellett nyitni a tűzcsapokat, hogy a csőben megálló víz felfrissülhessen. A rendszerben ún. tolózárakat is elhelyeztek, ezekkel szükség esetén ki lehetett iktatni a hálózat egyes szakaszait. A vezeték mentén 95 tűzcsapot, a forgalmas köztereken és utcákon 9 közkutat állítottak fel. A városi vezeték öntöttvasból, a házi csatlakozások ónozott ólomcsövckből készültek.

7 A víztorony a várost nyugatról határoló dombsor 231,7 méteres magaslatára épült, a helyiek kedvelt pihenő- és szórakozóhelye, a Szent István park szomszédságában. A még napjainkban is látható épület eredetileg kilátóként is funkcionált. A városközpont átlagos magassága 213 m volt, így a 243 m magasban tárolt víz megfelelő nyomást gyakorolt a vízvezetékre. A vizet egy 500 m

3-es szegecselt kovácsoltvas tartály tárolta. Az itt összegyűlő vízkészlet a nyomás biztosításán túl tartalékot is képezett a napi csúcsfogyasztási időszakra, illetve tűzvész esetérc.

71 A magánfogyasztók kezdetben a felhasznált víz mennyiségétől függetlenül 20 fillér átalányt fizettek a szolgáltatásért, mert a városnak nem volt pénze vízórákat felszereltetni. Ez a gyakorlat azonban nem ösztönözte takarékosságra a lakosságot, ezért a képviselőtestületi közgyűlés 1902-től kötelezővé tette a vízórák használatát, miközben az új díjszabás m-enként 16 fillérre csökkent. A város a Breslaucr Metallgiesserei gyár termékeiből, Kuncz Ferenc forgalmazótól vásárolta a legtöbb vízórát.

72 A vízmüvek működtetésére - a mérnöki hivatal felügyelete alatt - a város vízvezetéki felügyelőt, szerelőt, két szivattyúházi gépészt és egy fűtőt alkalmazott. A vízvezetéki felügyelőséghez telefonon is bc lehetett jelenteni a sürgős panaszokat, telefonos 69 A szombathelyi vizmü. Vasvármegye, 1898. dec. 15. 2. p.; Benzinmotor a szivattyúházban. Vasvármegyc, 1901. aug. 9. 2. p.; FRISNYÁK 1990. 107. p.; BODÁNYI 1910. 64-71. p. 70 VaML SZV Pg. Közig. ir. III. 42/1900.; BODÁNYI 1910. 70-72. p.; A szombathelyi vizmü. Vasvármegyc, 1898. dec. 15. 2. p; Vízvezetékünk üzemképes. Vasvármegye, 1898. dec. 18. 4. p. 71 BODÁNYI 1910. 69., 79. p.; A szombathelyi vizmü. Vasvármegye, 1898. dec. 15. 2. p. 72 VaML SZV Közgy. jkv. 39/1898., 84/1901.; ÉHEN 1898. 8. p.; VaML SZV Pg. Közig. ir. III. 5/1899., Vízórák. Vasvármegye, 1902. szept. 10. 4. p.