Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
A VÁROSOK „BEHÁLÓZÁSA" A 19. SZÁZADBAN - Sipos András: Bevezetés
A VÁROSOK„BEHÁLÓZÁSA" A 19. SZÁZADBAN BEVEZETÉS A 19. század közepétől kiépülő szolgáltató infrastmktúra cső-, kábel- és sínhálózatai átszőtték a kor nagyvárosait, figyelemre méltó elterjedést mutattak a városhierarchia alsóbb szintjein is. A század végére vált fokozatosan uralkodóvá az a szemlélet, amely e hálózatok kiépítését, jelenlétét a városiasság elengedhetetlen kritériumának tekintette. Míg a 20. században a nagy hálózati ellátórendszerek kiterjedése döntően járult hozzá a városi és vidéki életforma közötti távolság csökkentéséhez, e hálózatok kiépülésük első korszakában inkább élesebbé tették a mentális határvonalakat. Ameddig ezek a hálózatok kinyúltak, az egykorú polgári szemléletben ott ért véget a kultúra, a tisztaság és biztonság világa. Az ezekkel nem, vagy csak gyengén ellátott külterületek, mégha a városhoz tartoztak is, azt testesítették meg, ami fenyegető, sötét, szennyes, kiismerhetetlen, erkölcstelen, ami sokban rokon a zabolátlan természettel, a bűn, a betegség és nem utolsó sorban a társadalmi forrongás táptalaja. A városi közműhálózat léte önmagában nem képviselt történelmileg gyökeresen új jelenséget, de minőségi ugrást jelentett ennek összetett és kiterjedt volta, mindenekelőtt pedig az, hogy ezek a rendszerek az új ipari technológián alapultak, és üzemeltetésük révén maguk a városok is modern nagyüzemként kezdtek működni. A modern technológiára épülő infrastrukturális hálózatok megjelenése a 19. század második felében a „modern város" egyik legmarkánsabb, a megelőző korok urbanizációjával szembeni minőségi különbséget legegyértelműbben megtestesítő karakterjegyének tűnik. (Sokkal inkább, mint az urbanizációval közkeletűen szoros kapcsolatban hozott gépi nagyipar, hiszen egyrészt ez utóbbi nem feltétlenül kötődött városi telephelyhez, másrészt a gyáripari funkció önmagában viszonylag ritkán vetette meg teljes értékű város alapját. Legáltalánosabb városképző funkciónak az „iparosítás korában" is a csere, a forgalom, kommunikáció, a szervezési és koordinációs feladatok bizonyultak.) Ha ezek után azt feltételeznénk, hogy a hálózatok kiépülésének kérdéseivel a korra vonatkozó várostörténeti irodalom súlyának megfelelően foglalkozik, csalódnunk kell. A közműrendszerek története a legutóbbi időkig meglehetősen periférikus területétjelentette a várostörténeti kutatásoknak. Szisztematikus elemzés helyett jelenlétük és kiterjedésük többnyire a fejlődést csupán kísérő és illusztráló tényként nyer regisztrálást az összefoglaló munkákban. Nem is annyira arról van szó, hogy a városi infrastruktúra kialakulásával foglalkozó irodalom mennyiségileg nagyon csekély lenne, hanem inkább arról, hogy a kutatás részdiszciplinákra forgácsolódik szét. Külön-külön vizsgálják a téma technikatörténeti, gazdaságtörténeti, várospolitikai és városgazdálkodási vetületeit. Az új technológiának a mindennapi életbe való befogadásával, az életforma, életvilág ezzel összefüggő átalakulásával a társadalom- és kultúrtörténet keretében foglalkoznak. A
