Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
A VÁROSOK „BEHÁLÓZÁSA" A 19. SZÁZADBAN - Sipos András: Bevezetés
városi tér átalakulására gyakorolt hatására és a várostervezésbe történő bevonására a városépítés- és tervezéstörténettel foglalkozók figyelnek fel. E szempontok szerves összekapcsolására komplex várostörténeti kutatás keretében csak ritkán, kivételesen kerül sor. A nemzetközi szakirodalomban egyre több ugyan az olyan esettanulmány, amely összehasonlításra is lehetőséget kínál, vagy kimondottan összehasonlítja egy vagy több város esetében valamely szolgáltatás vagy szolgáltatási kör kialakulását, ezek azonban általában nem vállalkoznak a különböző hálózatok összefüggő elemzésérc. A kérdés a leginkább átfogóan még a várospolitikával kapcsolatos kutatásokban jelenik meg. Ezek azonban főként arra koncentrálnak, hogy a városi önkormányzatok mikor milyen szerepet vállaltak fol ezen a téren, és ezt milyen elvi viták, érdekharcok és döntési folyamatok kísérték. így kevés figyelmet kapnak azok a hálózati szolgáltatások, amelyek nem tartoztak a helyi önkormányzatok illetékességébe, de azok is, amelyek kiépülésüket követően a mindennapi élet megszokott részévé váltak, és máinem adtak alkalmat különösebb várospolitikai konfliktusokra. Figyelemre méltó Dieter Schott -Hanni Skroblies szerzőpáros tézise, 1 mely szerint a fentebb jellemzett 19. század végi folyamatok felfoghatók (az eredeti tőkefelhalmozás analógiájára) a városok „eredeti behálózásaként" is, ami energiaellátás megoldásán keresztül éppúgy, mint a háztartás szférájának forradalmasítása révén nélkülözhetetlen előfeltételét képezte egy új gazdasági-társadalmi modell kialakulásának, mely a futószalagszerű tömegtermelésen és a tömeges fogyasztás állandó bővítésén alapult. E növekedési modell szerves és lényeges elemét jelentette e hálózatok folyamatos kiterjesztése, fokozatosan a népesség egészére. A nagy infrastrukturális hálózatok átfogó kiépítése a 20. század nagy részében a társadalmi integráció egyik különösen hatékony eszköznek bizonyult Ez az ún. fordista modell került válságba az 1970-es évektől, s a posztindusztriális információs társadalom viszonyainak megfelelő új növekedési modell infrastrukturális előfeltételét a hálózatok újabb generációja teremti meg, mely az új információs és kommunikációs technikákat szolgálja. Míg az előző növekedési modellt a gondoskodó állam és a szolgáltató város funkcióinak folyamatos kiterjedése látszott kísérni, addig az újabb korszak a közszféra nagyarányú leépülését hozza magával. így az a kérdés, hogy milyen szerepet vállaljon a közszféra az infrastruktúra fejlesztésében és működtetésében, napjainkban hasonló élességgel és átpolitizált formában vetődik fel, mint az ún. „eredeti behálózás" idején. Azt követően, hogy a hálózati infrastruktúra léte és használata a mindennapi rutin részévé vált, a hozzáférők körének fokozatos kiterjesztése hosszú ideig egyenes vonalú sikertörténetnek, a technológiai és társadalmi fejlődésből következő természetes folyamatnak tűnt. A történetírás számára, a technikatörténeti és helytörténeti vonatkozásokon túlmenően, aránylag kevés érdekességet ígért annak vizsgálata, hogy egyes városokban hogyan alakult ki a hálózatok adott konfigurációja. Az ezredfordulóról 1 DIETER SCHOTT - HANNI SKROBLIES: Die ursprüngliche Vernetzung. Die Industrialisierung der Städte durch Infrastrukturtechnologien und ihre Auswirkungen auf Stadtentwicklung und Städtebau. Eine Forschungsskizze. In: Die Alte Stadt. Zeitschrift für Stadtgeschichtc, Stadtsoziologic und Denkmalpflege, 14. (1987) 72-99. p.
