Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)
RECENZIÓK - Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) Ismerteti: CSÍKI TAMÁS
Ráadásul az 193 5-3 6-os tanévben a gimnáziumokba íratott izraeliták, Kovács Éva által közölt 13,8%-os aránya már alatta marad az össznépességen belüli részesedésüknek, ami 1930-ban 16% volt. (66. p.) Ki kell emelnünk végül a kötet írásai közül A politikai attitűdök mint a nemzeti azonosságtudat mutatói c. tanulmányt. Csehszlovákiában ugyanis a világháborút követően zsidó pártok (Zsidó Párt, Zsidó Gazdasági Párt) alakultak, amelyek választási eredményeinek kvantitatív elemzése lehetőséget kínál a szerző számára a nemzeti (felekezeti) identitás és annak lehetséges politikai artikulációja közötti összefüggések keresésére. Persze figyelembe kell vennünk, ha ezek a pártok a cionizmust, illetve a zsidóság nemzeti kisebbségként való elismertetését fogalmazták is meg fő célkitűzésként, napi politikájukat (pl. az antiszemitizmus elleni fellépés) nem feltétlen a nemzeti „törésvonalak" határozták meg. (A Zsidó Párt pl. 1929-ben a lengyel, 1935-ben a csehszlovák szociáldemokrata párttal kötött választási koalíciót.) Mint ahogy a választói magatartást: adott esetben az e pártokra szavazást sem kizárólag az etnikai azonosságtudat határozhatta meg. Mindenesetre - miként a tanulmány jelzi - a zsidó pártok Kassán az 1930-as években a választójogú izraelita népesség alig több mint negyedének, a magukat zsidó nemzetiségűnek vallók mintegy felének a támogatását élvezte, ami a helyi zsidóság politikai artikulációk szerinti erős megosztottságára utal. S bár azt nem tudjuk, hogy egy-egy választópolgár voltaképp kire szavazott, Kovács Éva - részben arra hivatkozva, hogy a „csehszlovákiai munkásmozgalomban, ahogy a magyarországiban is, felülreprezentáltak voltak a zsidók" - feltételezi, hogy elsősorban a kommunista és a szociáldemokrata párt számíthatott izraelita szavazatokra. (113., 120-121. p.) Ezzel ellentétes véleményt fogalmaz meg egyébként egy 1939-ben megjelent kiadvány, amely - a felvidéki zsidóság feltétlen magyar hűségét igazolandó - a kassai községi választások ajánlóíveit és jelöltnévsorait idézve, a Magyar Nemzeti Párt különös támogatottságát igazolja. 5 Ami jelzi, hogy az egykori választói szándékok mennyire kiszolgáltatottakká válhatnak a pillanatnyi politikai érdekekkel, illetőleg a szilárd történetírói hagyománnyal szemben. S itt le is zárhatnánk a kötet ismertetését, ám Kovács Éva egy (először 2002-ben publikált) Utószót írt a 90-es évekbeli tanulmányaihoz, amelyben - a szakmában szokatlan őszinteséggel - „régi fiaskójának" minősíti a Karády-Kcmény-féle asszimilációs elméletet, hozzátéve, hogy „magam véreztem cl kvantifíkációjában". (127., 133. p.) Vagyis a szerző leszámol az asszimiláció modernizációs, valamint nemzetállami (nacionalista) értelmezésével, s afelé hajlik, hogy az ideologikusan szerkesztett nemzeti identitás helyett, az identitások pluralizmusát fogadja el. S valóban, talán a régió népi, nyelvi, vallási, kulturális sokszínűségének, illetve a kölcsönös adaptációknak a mindennapok és a lokalitások szintjén megújuló vizsgálata válhat - a még kidolgozandó „magyar-zsidó együttélés új modelljének" alapjává is. Csíki Tamás 5 Igazságot a felvidéki zsidóságnak! Budapest, 1939. 15-19. p.
