Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

RECENZIÓK - Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) Ismerteti: CSÍKI TAMÁS

rint „ha az 1910-es és az 1938-as magyar összeírások nemzetiségi, illetve anyanyelvi arányait az izraelita felekezetűek esetében összevetjük, azt látjuk, hogy a kassai izraelita népesség a csehszlovák éra alatt tovább asszimilálódott a magyarsághoz: 1910-ben még csak 80,4%-uk (5378 fő) vallotta magyar anyanyelvűnek magát, míg 1938-ra már 89,5%-uk (10 219-en)." (43. p.) A fentieket figyelembe kell vennünk a kassai zsidóság iskoláztatási stratégiáinak vizsgálatánál is. Mert feltételezhető, hogy a különböző oktatási nyelvű tanintézeteket választók arányából nem csak (s talán nem elsősorban) a zsidóság „egyes etnikumokhoz való asszimilációs hajlandósága és annak változásai ragadhatok meg" (51. p.), mint inkább - ahogy a szerző is utal rá - az iskolai kínálat kényszerei (a 40 tanintézet közül a két világháború között mindössze 5 volt magyar tannyelvű), valamint a szlovák nyelv elsajátításának: a nyelvhasználatnak a lehetőségei. Ezt jelezheti, hogy miközben növekedett a szlovák tannyelvű elemikbe íratott izraeliták száma, a neológ és az ortodox hitközség által fenntartott - egyébként magyar, német és vegyes tannyelvű - iskolák feltűnő vonzerővel rendelkeztek (bár az utóbbi 1938-ban beszüntette működését, egy évvel később a tanulók 58%-a- 503 fő - járt izraelita népiskolába). S ha ehhez hozzátesszük, hogy a középfokú képzésben résztvevők az össznépességhez viszonyított arányukat, jóval meghaladó mértékben" választották a magyar intézményeket (1939-ben az egykori premontrei gimnáziumban a tanulók 23,8%-a, a magyar tannyelvű reálgimnáziumban 24,4%-a volt izraelita, ezzel szemben a szlovák tannyelvű állami líceumban csupán 7%-a

3

), akkor egyrészt ismét elbizonytalanodunk a nyelvi hasonulás koherens értelmezését illetően. A betelepedők újabb és újabb generációi a nyelvi magyarosodás más-más fázisában érkeznek Kassára, s adaptálják eltérő módon az ugyancsak folytonosan változó, bonyolult - s a világháborút követő sokrétű migráció nyomán még inkább azzá váló - nyelvi struktúrákat. Emellett a legkülönbözőbb eredetű kulturális hagyományok szerint, illetve az újonnan formálódó műveltségi csoportok variábilis együttese - amit Kovács Éva kitűnően érzékeltet- azt is kétségessé teszi, hogy a tanítási nyelvek szerinti iskolaválasztást akárcsak az akkulturáció biztos jelének tekinthetjük-c. (Nem lehetett ez másként a dualizmus időszakában sem, miközben a magyar nyelvű elemi oktatás asszimilációs eredményeinek megítélése is bizonytalanná válik.

4

) Ami pedig a szerző által is elfogadott zsidó túliskoláztatás tézisét illeti: a két világháború között kétségtelenül növekedett a gimnáziumokba járók száma, ám a felülreprezentáltságról az egyes felekezeti, illetve etnikai-felekezeti csoportok esetlegesen eltérő foglalkozási sajátosságainak vagy pl. a fiúk és a lányok különböző iskolázási stratégiáinak pontosabb ismertetése nélkül, aligha tehető megnyugtató következtetés. 3 Vö. ASZTALOS JÓZSEF: Kassa közoktatási és közművelődési intézményei. In: Magyar Statisztikai Szemle 17. (1939) 5. sz. 587-594. p. 4 Pl. SZARKA LÁSZLÓ: Magyarosodás és magyarosítás a felső-magyarországi szlovák régióban a kiegyezés korában. (Adalékok a dualizmus kori asszimiláció természetrajzához.) In: Polgárosodás Közép-Európában. Tanulmányok Hanák Péter 70. születésnapjára. Szerk.: SOMOGYI ÉVA. Budapest, 1991. 42-43. p.