Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

RECENZIÓK - Horváth Sándor: A kapu és a határ: mindennapi Sztálinváros Ismerteti: NAGY ÁGNES

Itt jelentkezik az a probléma, hogy a szerző a kutatását módszertanilag ösztönző irányzatokban csak a lépték lekicsinyítésének - azaz a makroszint helyett a mikroszint választásának - müveletét látja meg. Miközben a mikrotörténelem módszere éppen az, hogy ezeknek a nyomoknak az összekapcsolásával és a kapcsolatok helyreállításával a cselekvő egyénnek az adott szituációkban - jelen esetben a normák konfliktushelyzeteiben - felálló viszonyrendszerekben elfoglalt helyét rekonstruálja. A vadházasság, mint a hivatalos családpolitika által diszkriminált jelenség értelmezésében éppen ilyen, a helyi társadalom szerveződéséből kiinduló magyarázatot dolgoz ki. A nemzetközi antropológiai irodalomban megtalált elméletnek a bevándorló népességből szerveződő helyi társadalomra vetítése a társadalmi helyzetekből magyaráz: a nagymértékű társadalmi mobilitáson keresztülment bevándorló népesség interperszonális kapcsolatait dinamikusan alakítja, ami ütközik a politikai hatalom statikus családképével. Ami hiányzik, az a társadalmi helyzetek és a diskurzusok következetes ütköztetése: ennek elmaradását, illetve elméleti átgondolatlanságát mutatja a városba való bevándorlás és az újonnan szerveződő társadalomba való integrálódás kérdéskörének tárgyalása. ( Vö. „ «Hazudni kellett az önéletrajzban, ameddig lehetett»: bevándorlás és átváltozások" című fejezet - 52-77. p.) Az önéletrajz-kifejezés megjelenése a címben kettős utalás lehetne: utalás az egyéni életpályára és utalás annak reprezentációjára. Az elemzés azonban csak az utóbbit, méghozzá a közbeszédben sztereotipizált reprezentációkat, a „mítoszokat" látja meg. A hétköznapi emberek nem azért maradnak arctalanok, mert nem sikerül megszólaltatni őket - a forrásoknak köszönhetően nagyon is beszélnek -, hanem azért, mert nem rajzolódik ki előttünk társadalmi helyzetük. A szerzői hallgatás nagyon is beszédes esete, hogy éppen két saját interjúalanyának nem ad arcot: nem mutatja be őket. A diskurzuson túl a múlt rekonstruálható valóságából kiinduló mikrotörténelem eljárásainak alkalmazásával viszont - a nevesített egyéneknek társadalmi helyzetükben adni arcot - a normák konfliktusában a társadalmi helyzetek konfliktusa válna értelmezhetővé, és ezzel válna megragadhatóvá a város - falu szembeállítás értelmezésének, a város olvasatának a társadalmi helyzetekből fakadó tapasztalatok eltéréseiben rejlő differenciáltsága. „.. .a különböző megközelítések a modem város észlelésének módjához hasonlóan nem foglalhatók egységes keretbe. Egy olyan megközelítés például, amelynek fókuszában a család áll, csak töredékes képet ad a városról, így a látásmódok sokszínűsége sajátos «varosi mozaik»-ot eredményez. Ugyanezzel a problémával találkoztak számos esetben a „mindennapok történetének" historikusai, és nem egy közülük tudatosan vállalta a kaleidoszkópszerü ábrázolást. Sztálinváros mindennapjainak történetét - a fentiek miatt — mozaikszerűen, lazán egymáshoz kapcsolódó témák elemzésével véltem a legplasztikusabban ábrázolhatónak." (219. p.) A narratíva megújításaként a szerző a mozaikszerüséget választja. A döntés tétje az, hogy sikerül-e a mindennapokat elméleti keretbe helyezve vizsgálni, vagy elméleti keret nélkül a „mindennapok" önmagáért - l'art pour l'art - marad a kutatás tárgya. A narratíva minden alfejezetben ismétlődő felépítése - elméleti kiindulópontként a nemzetközi társadalomtudományos kutatás valamely magyarázó modellje, a modell alkalmazása saját