Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

RECENZIÓK - Horváth Sándor: A kapu és a határ: mindennapi Sztálinváros Ismerteti: NAGY ÁGNES

Horváth Sándor: A kapu és a határ: mindennapi Sztálinváros 357 forrásain, majd a modell megerősítése - jelzi, hogy a szerző sok eltérő problémát vizsgál egymás mellett. A városnegyedek sztereotípiáit, a nemi szerepeket, a hivatalos normarendszerrel szembenálló, illetve az általa diszkriminált és kriminalizált jelenségeket, úgymint a szubkultúrákat (kocsmák, jampecok), a szegénységet, vagy a prostitúciót. Mindez abból adódik, hogy a vizsgálat elején feltett kérdése, miszerint hol húzódik a határ a diktatúra és az emberek autonómiája között, nyilvánvalóan a hétköznapi élet bármely területén vizsgálható. Ezen a ponton azonban annak a veszélye áll fenn, amit az Alltagsgeschichte éppen az őt ért kritikák hatására küzdött le: a mindennapok történetének a mindennapi élet tematikus számbavételére való korlátozása. Sztálinváros esetében is - tudatosan - témák rendelődnek egymás mellé, anélkül, hogy a közöttük való választást a korabeli diskurzusban betöltött kitüntetett szerepükre történő utalás megmagyarázná. A strukturáltság hiányával szembesülünk akkor, amikor a nőket érintő nonnák, illetve diskurzusok négy külön részben kerülnek tárgyalásra - egy egészében a nemi szerepeket tárgyaló fejezet keretén belül külön alfejezetben is; a bevándorlás - integrálódás problémakörében, ahol a bevándorló nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat ismerjük meg (a bevándorló nő mint romlott erkölcsű nő), illetve a prostitúció problémakörében -, miközben a migráció, a család és a prostitúció problémáit egyetlen kérdés köti szorosan egymáshoz: az egyformán bevándorlóként érkező nők számára nyíló eltérő életlehetőségek, a női mozgásterek társadalmi helyzet szerint eltérő határai Sztálinvárosban. Amellett, hogy a munka a város észlelésének, a város-olvasatoknak a sokféleségét nem a társadalmi helyzettől függő olvasatok polifonikus egymás mellé helyezésével, hanem témák, a hétköznapi élet különböző területeinek mozaikszerű egymás mellé állításával mutatja be, nem tesz kísérletet egy konzekvens történészi olvasat felépítésére sem. Azzal, hogy tudatosan mellőz minden a város társadalmáról külső nézőpontból megalkotott felülnézeti modellt, nyilvánvalóan az volt a célja, hogy a várost a mindennapjaikban megélő átlagemberek tapasztalataiban - olvasataiban - érzékelje az olvasó is. A megvalósítás azonban ellentmondásos. Miközben a szerző explicite elveti a mikrokozmoszt a maga egészében felülről ábrázoló, a hétköznapi emberek és a hatalom nézőpontja felett átsikló történészi olvasatot, és így nem láthatjuk meg egészében a várost, eközben a város társadalmáról egy lehetséges felülnézeti modellt alkotó statisztikai olvasat, illetve gondolkodás, rejtve ugyan, de nagyon is jelen van. Például: „Az építkezések megindulásakor Sztálinvárosban a nők többsége segédmunkásként vagy betanított munkásként dolgozott." (119. p.) „Az állami gondozásba vételek száma Sztálinvárosban már kezdettől fogva igen magas volt" (128. p.) ,^iz értelmiségiek jelentős része 1955-ig nem is kért letelepedési engedélyt." (59. p.) [Az én kiemeléseim. - N. A.] Ezek a megállapítások persze nem a források adatainak kvantitatív elemzésén alapulnak. A nagyobb problémát azonban az jelenti, hogy az esetlegesen elvégzett statisztikai elemzést és a diskurzus-elemzést sem mint eltérő reprezentációt ütközteti a szerző, hanem a hosszabb távú folyamatok feltárásában egy adott időmetszet kezdő- és végpontjaként egymással helyettesíti. Miután pedig maga a történészi