Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)
INTERJÚ - A „Budapest történetének okleveles emlékei" munkálatai az 1950-1960-as években. Interjú Kubinyi András akadémikussal. (Készítették: Kis Péter-Kenyeres István-Petrik Iván)
cédulát készítette. Belevették azokat az okleveleket is, amelyeknek nem volt ugyan budapesti vonatkozása, de a főváros területén adtak ki, kihagyva természetesen a királyi okleveleket. Azt hiszem, talán a nagybírák okleveleit is kihagyták, de ezt nem tudom pontosan. Minden egyéb oklevélről, ami Budán kelt, akkor is, ha nem budai vonatkozású, készült egy cédula, de a kiadó neve után ott volt, hogy „k.h." (kiállítási hely). Ez azt jelentette, hogy esetleg fel lehet használni, esetleg nem, de mindenképpen a teljes gyűjtés volt a cél. A cédulákat havonta kellett beadni, én vettem át őket, majd rendeztem. Hajói emlékszem, eredetileg ezek kézírással kerültek be, és én gépeitettem át több példányban, egy külön erre felvett emberrel. Mindenképpen kellett, hogy maradjon egy teljes sorozat, levéltári rendszer szerint, és volt egy másik sorozat dátum szerinti rendben, azért, hogy az a kutató, aki valamelyik korszakot majd feldolgozza, megkapja az őt illető részt. Nem tudom pontosan, hogy ki mindenki vett részt ebben. Biztos, hogy részt vett benne Kumorovitz, Oszvald Arisztid, aki ugyancsak premontrei szerzetes volt, és kiváló szakember, azután benne volt Muzsnai Erzsébet az Országos Levéltárból. BFL: A neveket össze tudtuk szedni, Jánossy István, Komjáthy Miklós, Szűcs Jenő egy-két cédulával ... KA: Mályusz maga is dolgozott benne... BFL: Ezzel kapcsolatban merül fel a kérdés, hogy ment ennek az irányítása? Mályusz jelölte ki levéltári anyagot, amit át kellett nézni? KA: Ez egyszerűen úgy volt, hogy Mályusz összehívta a társaságot, és mindenkinek kiadta, hogy melyik DL-számtól meddig nézze át az okleveleket. Viszont az egésznek az ellenőrzése az én feladatom volt, és nekem kellett kiállítani azokat a bizonylatokat, amelyeket Gerevich írt alá, és amelyek alapján a kifizetések történtek. Először végigmentek a „diplin" és utána jöttek sorba az egyéb anyagok. Mályusz is belenézett időnként az anyagba, és ha valami nem tetszett neki, akkor lehordta az illetőt, de ez nem jelentett különösebben semmit. Ez a gyűjtés nagyjából az ötvenes évek végéig tartott, és ezzel a forrásfeltárás tulajdonképpen elkészült. Ekkor jött a probléma, hogy mi legyen tovább. Mályusz közben elkezdett Thuróczyval foglalkozni, és ő nem óhajtotta tovább irányítani ezt a dolgot, s emiatt a munka az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején leállni látszott. Ekkor került előtérbe Kumorovitz Bernát szerepe. Ehhez viszont tudni kell, hogy egyszer, még az ötvenes években - ezt egyébként meg is írtam a Kumorovitzról írt tanulmányomban 8 - Gerevich, aki művészettörténész és régész is volt, elkezdett nagyon dühöngeni, hogy középkori kisplasztikával nem foglalkozik senki, pedig ez milyen fontos lenne, és a történészek még egy pecsétkorpuszt sem voltak képesek összeállítani. Erre mondtam neki, hogy Kumorovitznak volt egy majdnem kész pecsétgipszmásolat-gyüjteménye, ami azután a háborúban elpusztult, és gondolom, szívesen foglalkozna ezzel. Ezután beszéltünk Kumorovitz-cal, hogy hajlandó lenne-e eljönni azzal a feladattal - aminek egyébként semmi köze a Budapesti Törté8 KUBINYI ANDRÁS: Kumorovitz L. Bernát (1900-1992). Emlékbeszédek az MTA elhunyt tagjai felett. Budapest, 2001.
