Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Beluszky Pál: Az (egykori) szabad királyi városok a dualizmus kori városhálózatban

vei szembeötlően alakította lakóhelyét. (Különösen kisebb népességű, szerény volumenű ipari-, kereskedelmi-, agrárfunkcióknak helyet adó városok, járási székhelyek esetében vált településformáló társadalmi csoporttá a tisztviselői réteg, mint pl. Balassagyarmat, Mosonmagyaróvár, Sátoraljaújhely, Zalaegerszeg, Rimaszombat, Nagykároly, vagy a járási székhelyek közül Szentgotthárd, Celldömölk, Zirc, Sümeg stb. esetében.) A közhivatalok letelepedése ösztönzőleg hatott egy sor egyéb - központi funkciójú - intézmény megjelenésére is (iskolák, napisajtó, kórház, ügyvédek stb.). A közhivatalok s a holdudvarukban megjelenő egyéb intézmények által létrehozott vonzás hinterlandot biztosított az igazgatási székhely kereskedelmi, pénzügyi, szolgáltató szerepköre számára is. Különösen látványos volt a „városhiányos" térségek igazgatási központjainak fejlődése (Kaposvár, Szombathely, Nyíregyháza, Szolnok, Máramarossziget, Beregszász stb.). Az igazgatás székhelyei várostalan tájakon sajátos központokat hoztak létre: népességükhöz, gazdasági súlyukhoz képest magas hierarchia-szintű városokat (melyek a „kiegészítő" városi jegyekkel is alig rendelkeztek), mint pl. Alsókubin, Liptószentmiklós, Turócszentmárton, Aranyosmarót, Csíkszereda. A kiegyezés után nyílt lehetőség önálló gazdaságpolitika kialakítására. Az önálló magyar állam - annak ellenére, hogy a század utolsó harmadában mindvégig szabadelvű politikát követett - 1867 után aktív, sokoldalú szerepet vállalt a tőkés gazdaság kiépítésében. Kezdetben a nagy beruházásigényü s lassan megtérülő infrastrukturális fejlesztéseket támogatta kamatgaranciákkal, hitelekkel. Ez irányú tevékenységéből kiemelkedett: a főváros modern világvárossá való kiépítésének támogatása. Ez megfelelt a magyar államvezetés politikai célkitűzéseinek is, melyek értelmében Budapestet a Monarchia társközpontjává kívánták fejleszteni, növelendő Magyarország súlyát a birodalmon belül. Az állam kamatgaranciák vállalásával, a csődbement vasúttársaságok felvásárlásával, az államvasutak kialakításával és fejlesztésével támogatta a vasútépítést, ezen keresztül a gazdaság dinamizálását, egyben szélesebb politikai-gazdaságpolitikai célkitűzései megvalósítását (ismét csak Budapest súlyának növelése, a Fiumével való összeköttetés ill. a fiumei kikötő fejlesztése révén „saját" tengeri kijárat szerzése stb.). A 19. század derekán a gazdaság növekedésének, modernizációjának, tőkés formája kialakulásának nemzetközi feltételei kedvezőek voltak; 1850 táján világméretű konjunktúra vette kezdetét. A világ fejlett országaiban a 19. század közepére már jelentős tőkefeleslegek halmozódtak fel, gyors ütemben növekedett ezen országok tőkekivitele. Magyarország - ahol korábban a gazdaság fejlődésének fékezője a tőkehiány volt - 1867 és 1890 között 2 millió forinttal részesedett a fejlett országok tőkeexportjából; a kiegyezés utáni években a beruházások 60%-a, a kiegyezést követő három évtizedben mintegy fele, viszont a századforduló után már csak negyede származott tőkeimportból. A külföldi eredetű tőkének kiemelkedő