Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Pál Judit: A szabadság ára. Szatmárnémeti harca a szabad királyi városi rangért a 18. század elején
lásra, újabb iratra, illetve a döntésre vártak és reménykedtek, hogy az állandó aktatologatás végén megszületik a számukra kedvező eredmény. Már az egyik első ránk maradt levélben, 1713 januárjában így írt Váradi, aki ekkor már egy éve volt távol otthonától: „már belé fáradtam a nagy várakozásban" - írta - „talám ha azt resolválnák, hogy ne várakozzam, mert nem is akarják adni azon fiscalitást, könnyebben esnék, mintsem szép szóval s bíztatással vadnak az urak hozzánk, kik ugyan magok is szánják ennyi idefel való szenvedésemet." 27 Január végén még elkeseredettebb hangon írt: „én penig az hosszas szenvedés és időtöltés miatt annyira elbúsultam, hogy alig találom fel magamat, mitévő legyek, mert ha bizonyos nem volnék benne, hogy a fiskalitás dolgában őfelségéhez fel nem ment a felséges aulica favorabilis opiniója, eddig is idehadtam volna, de mind opportuno s mind infortuite az urakat udvarolván, valakikhez megyek, mind egyenlőképpen biztatnak s assecurálnak", „mivel magok sem tudják mire vélni ennyi ideig való késedelmét az referada kijövetelinek őfelségétől". 28 Hogyan próbálták a követek ügyüket előmozdítani? Mint a fenti idézetből is látható, az egyik eszköz a befolyásos személyek „udvarlása" volt. Milyen körökben mozogtak a követek, kiket „udvaroltak"? Váradi Mihály jegyző írta 1713 február közepén Bécsből: „én ezideig magam sem mertem semmi oly emberrel azok iránt konzultálnom, hanem az felséges aulicán és cancellárián levő felsőbb tisztekkel, kiknek a kezeken kell megfordulni a dolgoknak", akik „úgy mutatják magokat, hogy kévánnának is secundálni, ha csak rajtok állana őnagyságokon". 29 Az utalásokból az derül ki, hogy Bécsben leggyakrabban gróf Illésházy Miklós kancellárt, gróf Hunyady László kancelláriai tanácsost, aki egyben titkári teendőket is ellátott, Meskó Ádám nádori ítélőmestert és ennek testvérét Meskó Jakabot, az udvari kamara tanácsosát keresték fel információszerzés és az ügy előmozdítása céljából. A kancellár, úgy tűnik, tényleg támogatta őket ebben az időszakban, hiszen 1713 márciusában személyesen figyelmeztette a követet, hogy Károlyi Bécsbe érkezik, ezért „magamra vigyázzak és sürgősen [intézzem] a dolgot, míg felérkezik az úr, mivel útban vagyon, netalán vagy többet ígérni találna", de mindenképpen akadályozni fogja ügyüket. A követ megjegyezte, hogy a kancellár „reménlem fog secundálni tovább is bennünket". 30 Meg is kérte, hogy az udvari kamara elnökénél járjon közbe, hogy állítsák ki minél hamarabb az oklevelet. Alvinczi Sámuel erdélyi kancelláriai titkár és Somogyi Ferenc magyar kancelláriai titkár, illetve tanácsos neve is előfordul a levelezésben. Ez utóbbitól bizalmas információkat szereztek arra nézve, hogyan erősítettette meg Gückel a kiváltságos kocsmája privilégiumát. Állítólag a kancellár nem támogatta, de ő, kihasználva ennek távollétét, Kéry János tárnokmester támogatásával az uralkodóhoz ment kihallgatásra, 27 Uo. Várad Mihály levele, Bécs, 1713. január 14. 28 Uo. Még nehezebbé tette a helyzetet a pestisjárvány híre, amiatt „interdicaltattak az personalis audientiák az Felséges Ministeriumtól". Uo. Váradi Mihály levele, Bécs, 1713. április 1. Április elején aztán mégis sor került a várt kihallgatásra, ahol Váradi az uralkodó előtt személyesen is az „instantiát bőven dcclarálta". Nánási Miklós levele, Bécs, 1713. április 8. 29 Uo. Váradi Mihály levele, Bécs, 1713. február 9. 30 Uo. Váradi Mihály levele, Bécs, 1713. március 1.
