Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Pál Judit: A szabadság ára. Szatmárnémeti harca a szabad királyi városi rangért a 18. század elején

Károlyival szemben a városiak a maguk csekély anyagi erejére voltak utalva, és a bécsi hivatalok útvesztőjében sem boldogultak egykönnyen. Az egymást váltó városi követek a szenátus tagjaiból kerültek ki, vigyázva a paritásra is, az egyik mindig szatmári, a másik németi voit. A három legaktívabb követ-Nánási Miklós, Váradi Mihály és Ladányi Ferenc - a jegyzői hivatalt is betöltötték, Nánási ekkor már többrendben főbíró is volt. Mindhárman nemesek és jogtudó emberek voltak, bár iskoláikról semmit sem tudunk. Nánási vagyonilag is kiemelkedett a város társadalmából, 3-4 másik családdal együtt a városi elit csúcsán helyezkedett el. A jegyzői funkció amúgy is ugródeszkaként szolgált: nagyon gyakran lettek a jegyzőkből később főbírók, de mindenképpen jelentős anyagi gyarapodást hozó funkció volt. A követi megbízatás nem volt egyszerű, és kevés volt rá az alkalmas ember.

23 1714-ben a tanács úgy döntött, hogy Ladányi jegyző továbbra is maradjon Bécsben követként, mivel „olyan fundamentális dolgokban kevés idő alatt akármely circumspectus és okos subjectum" sem tud beletanulni, kivált, hogy „sok helyeken és majd minden dicasteriumokban meg kell fordulni".

24 A követi, illetve a szabad királyi városi rang megszerzése körüli szolgálatot külön honorálták. „Hogy a tekintetes nemes tanács rccognoscálván Váradi Mihály nótárius uramnak serény és fáradhatatlan feles szolgálattyát és munkálkodásit, kiket meg szünet nélköl véghez vitt a nemes város dolgai mellett eleitől fogvást, nevezetesen pedig nemes városunk szabadságának és a királyi fiscalitásoknak megszerzetének" alkalmával, „kévánván renumerálnunk", Váradi Mihálynak elengedték a várossal szembeni adósságait, és kapott egy telket és egy szőlőt is.

25 Az alternatíva egy ágens megbízása lett volna a bécsi udvarnál, de ezt nem tartották biztonságos megoldásnak ebben a fontos és kényes ügyben, mivel nekik nem voltak saját klienseik, akik elkötelezettek lettek volna a város iránt. Ahogy az egyik követ írta: „másként ágensre is nem szintén tartanám bátorságosnak azon dolgokat bíznunk, mert azt könnyen corrumpálhatják, ha észre vennék adversariusink".

26 így hát maradt a város erején felül való költekezés, mivel gyakorlatilag több évig szinte folyamatosan kellett saját „ágenst" tartania Bécsben és Pozsonyban. Hogyan boldogultak tehát a városi követek a bécsi és pozsonyi miliőben? Ha a követjelentéseket olvassuk, a visszatérő motívum a várakozás. Állandóan különböző hivatalokban, illetve hivatalosságok előszobáiban várakoztak: kihallgatásra, tárgya22 Lásd PÁL 2003. 668-674. p. 23 A követi feladat nem csak bizalmas és megtisztelő funkció volt, de sok kellemetlenséggel és önmegtartóztatással is járt. Ladányi Ferenc egy 1713 februári kassai út nyomán például azért panaszkodott, mert rossz „elcsigázott" lóval és szekérrel küldték el, „csak küldhessenek ki a kapun, azután kevés gond vagyon rólunk, nem híjában őszülök én" - írta dohogva. KL F 20, 1713/395. Bécsből később gyakran panaszkodtak a pénzhiányra, a drágaságra, a megszokott marhahús hiányára, sőt hangot kap a vágyakozás a család, a feleség iránt is. Ladányi Ferenc írta az egyik levelében: az urak „reám fogtak, hogy talám már a vérnek pozsgása megszűnt benne, hogy ily sokáig feleség nélkül ellehetek..., de csak adjon Isten jó végét a dolognak, ezeket a fülem mellett könnyen elbocsátom." Ladányi Ferenc levele, Pozsony, 1715. március 3. KL F 20, 1715/598. 24 Váradi Mihály és Erdődi András levele, Bécs, 1714. szeptember 19. 25 KL F 20, nr. 8. 26 Váradi Mihály követ levele, Bécs, 1713. február 9. KL F 20. 1713/429.