Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Szende Katalin: Polgárnak lenni. A polgárjog megszerzésének elvei és gyakorlata a késő-középkori Sopronban
rabban. Másrészt nem volt tisztán és világosan szabályozva az egyén és a család viszonya a polgárjogot illetően. A polgárok sorába ugyanis egyéneket vettek fel, de jogállásuk változása egész családjukra kihatott. Férfiak esetében egyszerűbb a helyzet, mert ők voltak a polgárjog elsődleges megszerzői, fiaik pedig korábban automatikusan (csak az esküt letéve), a 16. század végétől általában kedvezményes (fél) felvételi díj fejében lehettek tagjai a város közösségének. Új városba költözve - mivel a polgárjog mindig egy adott városhoz kötődött - természetesen az összes feltételt újból teljesíteniük kellett. A nők esetében némileg ellentmondásosabb volt a helyzet. 73 A polgárjognak közvetítői lehettek, amennyiben a polgárleányt vagy polgár özvegyét feleségül vevő férfi kedvezményeket kapott a felvételnél. Saját jogon viszont csak kivételesen nyerhették el a polgárjogot, ami azért is visszás, mert az ingatlanok adásvételénél az oklevelekben vagy telekkönyvekben az asszony nevét is feltüntettek, aki a városi adót is néhai férjéhez hasonlóan fizette tovább. A polgáresküt asszonyok általában nem tettek le, de időnként férjük halála után özvegyként a közösen szerzett vagy a felmenőiktől örökölt ingatlan birtokában polgárnak tekintették és concivis vagy mitparger megnevezéssel illették őket. Szintén jelentős ingatlan vagyonnal rendelkeztek az egyházi intézmények, örökösödés folytán pedig az egyes klerikusok is lehettek háztulajdonosok. Különösen a késő-középkorban terjedt el az a szokás, hogy számos tehetős polgár - a számára a város lakosaként biztosított szabad végrendelkezési joggal élve - egy-egy oltárjavadalom megalapítására vagy kibővítésérc hagyta házát vagy annak egy részét. Ezek a házak így kikerülhettek a polgári tulajdonból, és birtokosukat adóval sem lehetett megterhelni. A városi szabályrendeletek ugyan több helyen előírták, hogy az ilyen ingatlanokat fél vagy egy éven belül el kell adni, és csak az ebből származó jövedelem illette meg az alapítványt, mégis a javadalmakra hagyott házak nagy része a reformációig az egyház birtokában maradt. A klerikusok polgárjogának kérdése számos európai városban vitákat váltott ki, már csak azért is, mert egyházi jogállásuk miatt nem lehetett őket a polgáreskü letételére kötelezni. Sopronban ezzel kapcsolatos konfliktusról kevés adat maradt fenn, de az egyházi ingatlanok számát, elhelyezkedését, jogállását érdemes lenne a későbbiekben részletesebb vizsgálat alá venni. 74 72 Vö.: H. NÉMETH ISTVÁN: Polgár vagy nemes? A városok nemesi rendű lakosainak problematikája a felső-magyarországi városszövetség tevékenysége tükrében. In: Korall 9. (2002. szeptember) 79-106. p., kül. 89-92. p. 73 Vö.: ERIKA UITZ: Die Frau in der mittelalterlichen Stadt. Freiburg im Breisgau, 1992. 140-145. p.; ISENMANN: Die deutsche Stadt 94. p. Zágrábban 1378-ban egy Drága nevü asszony a tanács engedélyével „debet ... in sua civilitate manere tanquam nostra civissa". TKALCIC: Monumenta historica civitatis Zagrabiac V. 144. p. alapján idézi: IvÁNYl: Polgárjog 25. p. Érdemes lenne az ehhez hasonló eseteket szisztematikusan összegyűjteni. 74 SZENDE: Landownership 156. p. és 72. jz.; a győri püspök panaszlevelc a soproni egyházi ingatlanok hátrányos megkülönböztetéséről: HÁZI II/6. 319-321. Az egyházi személyek és testületek, illetve a szolgálatukban álló személyek polgárjogának kérdése az európai nagyvárosokban jóval több problémát vetett fel. Vö. SCHMIEDER: Definitionen 145. skk. p.
