Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)

Zoomolás - BABITS MIHÁLY: Egy tél Budapesten

Melanie, Clarisse, Charlotte, Stefánie laktak itt, mióta fennáll a ház. A név megvolt, meg is marad, csak bérlője változik. Néha szende szőke, máskor észbontó fekete, majd érzéki vörös hallgat a Melanie névre.

A házirend is örökkön-örökké egyforma.

Lámpagyújtással megkezdődik a dinom-dánom, szól a zene, durrog a pezsgő, szilaj szenvedéllyel táncolnak a párok, foly az orgia kivilágos kivirradtig.

Es a felkelő nappal száll ide az éjszaka, a napsugarak dacára rémekkel telt éjszakája az elkárhozott lelkeknek. A fényes termek kiürülnek, lecsendesednek a bachanáliák s Bachus táncosnői szűk, piszkos szobácskákba húzódnak a beszennyezett fényes szobákból az isteni napsugár elől. Csak a sötét zugolyban szabad a patyolattestet marcangolni, a selyemhajat tépázni, könnyek árjával barázdálni az arc hervadó rózsáit.

És nehogy a légmentesen elzárt ajtón, ablakon át kihatoljon a fájdalom felszisszenése, egy zokogó szó! Nehogy kitörjön a meggyalázott falak közül a reszkető öntudat feljajdulása!- Mea culpa!

Súgd ezt az éjszakának, ne hallja senki! Jaj annak itt, százszorosán jaj, kiben felébredt az észbontó öntudat! [...]

(Laky Imre: Egy rendőr naplójából. Rajzok, elbeszélések. Budapest, 1906. 53-54.)

Egy tél Budapesten

BABITS MIHÁLY

Az utczán, hűvös éjben Áll három pőre lány.

Tüzes szemük beesve,

Az arczuk halavány.

S szól az egyik: „Szép legények! Rám nézzetek csupán:

478