Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)

Zoomolás - LUX TERKA: Beszélgetés az olvasóval

A fiú merően nézett rá, aztán eleresztette a kezét.

— Te már nem vagy becsületes leány - mondta kétségbeesetten s a szeme könnyes lett a dühtől és szégyentől.- Hát miért tetted?- Ne faggass, Szepi - könyörgött a leány. - Nem tudom! ... Igazán nem tudom... Csak mentem minden reggel az utcán, veled, melletted és hallgattunk. Én minden reggel megnéztem a színésznők és a sok szép pesti úrinők arcképeit és azt gondoltam: Istenem, de jó volna, ha én is ilyen szép lennék! És azt gondoltam, szeretném, ha nekem is olyan szép ruháim lennének és az én arcképem is ott lenne, ahol az övék. És néztem a sok szép fényes boltokat, ahol nekik árulnak mindent, a drága selyemruhákat, a csipkéket, karpereceket... Te ezt nem érted, mert fiú vagy. Te nem gondoltál semmire. Te nem gondoltál arra, amire én, mikor láttam a sok szép paloták ablakain a leeresztett rolettákat, hogy az úri nők még alszanak a szép csipkés, finom ágyban és én megyek kora reggel, télbe-fagyba, a rossz cipőmbe, a rossz kabátomba, dideregve, fázva. Talán én se gondoltam, Szepi, csak hallgattam azt, amit az utca beszélt reggel, délben, este, mindig... Igazán mondom, Szepi, te tudod, hogy én azelőtt sohase hazudtam, de hidd el nekem, hogy az utca beszél... Már mondták ezt nekem más leányok is. A Szidi is, aki elment színiiskolába, meg a Pék Lotti is és mások is. Mondták, hogy az utca tanította meg őket... Az utca csábította el... [...]

Szégyenlem otthon magam. A mama most is úgy beszél velem, mint egy kisleánnyal, pedig én... Szégyenlem... Csalni se szeretek... Mega madame Bergerhez se szeretek már járni. Utálom a kalapokat csinálni. Bélelni, szegni hozzá a selymeket...

Szepi kezére hajtotta a fejét és hallgatott. Keserűség, düh, fájdalom látszott az arcán.- Te már elvesztél, Páni! — sóhajtott. Azután felugrott s ökölbe szorított kezével megfenyegette az utcát.- Ezt még megkeserülöd - mondta dühbe fúlt hangon. - Te aljas kerítő! Te úr, te piszkos tőke! Te! - és kiköpött az utca elé. - Minden eggyé: a becsület, a pénz, a föld, az élet, minden a tőkéé. A palotáké. Ezeké! Az utcáé! Megállj!

Fáni hirtelen abbahagyta a játékot. A billentyűket lecsukta s felkönyökölt a zongorára.- Ügy látszik - mondta -, hogy ön, aki mindenre megtanított engem, egyre elfelejtett megtanítani, az élet és a nagyvilági erkölcsök ismeretére és becstelenségére. Lássa, először és utoljára az életben szemrehányást te468