Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Zoomolás - LUX TERKA: Beszélgetés az olvasóval
szék önnek, amiért a három esztendei csöndes, szép, diákos stúdiumok helyett, nem inkább az élet zavaros és piszkos ismeretére tanított meg. Arra, hogy a pénzen is lehet tisztességet, tisztaságot venni s hogy vannak férfiak, okos, művelt, nagynevű férfiak és nem holmi ostoba, műveletlen kis házmesterleányok, kik közül az egyik veszi, a másik eladja a tisztességet. Még pedig, hogy az ügy érdekesebb legyen, a dolgok úgy állnak ebben a szerződésben, hogy míg az eladófélt becstelennek kiáltja ki a világ, a vevőfél tisztessége ellenben megmarad. Miért? Ha a két félnek kölcsönösen szüksége van egymásra, nem kölcsönösen egyforma becstelenség az üzletük, és nem egyformán mocskos a kezük? Ha én tudva lopott árut vásárolok a tolvajtól, nem épp olyan tolvaj vagyok én, mint maga a tolvaj? Micsoda distinkciókat lehet itt fölállítani a két tolvaj között? Talán azt, hogy az egyik többet kockáztatott, mikor lopni indult, mint a másik, aki megvette a már készen kapott lopott árut? Ezt nem értem, nem tudtam, hogy ön, a mocsoktalan kezű főúr: orgazdaságra vállalkoznék. Hogy ezt így szokták csinálni az életben, a becsületesnek mondott és magukat annak tartó emberek. Ezt nem tudtam... Nem ismertem önt, vagy mondjuk: nem ismertem az életet. Én csak azt tudtam, hogy belekóstoltam az öntudatos tisztaságba, melyet megszerettem, melyhez ragaszkodtam és utáltam azt, amit elhagytam: az öntudatlan pocsolyát. Három esztendeig, míg a lelkem újjászületését, gyerekévcit éltem, nem gondoltam egyébre, mint a leckéimre. Hogy fölszabadítottak a tanítóim és visszajöttünk ide, a szülővárosomba, egyszerre úgy éreztem magamat, mint a nagy leánnyá érett kis leány. Amíg tanultam, nem értem rá saját magammal törődni. Szinte tudtomon kívül fejlődtem, nőttem és szépültem ki: nővé. S egyszerre csak kezdtem észrevenni, hogy az emberek szeme megakad rajtam, hogy csodálnak, bámulnak és ekkor hirtelen eszembe jutott: nini, rólam három esztendő előtt is azt mondták, hogy szép vagyok, hát most valószínűleg még szebb vagyok!... És belenéztem a tükrömbe. Egy ismeretlen arc nézett vissza reám. Ez nem a régi kis kócos, kalaposinas Schneider Fáni volt, ki modellt állt egy szobrásznak és az utcai gyerekek tudatlan, ostoba, perverz kíváncsiságával vesztette el azt, am a legdrágább a nőnek: a becsületét. Ez egy másik leány volt, egy öntudatos, okos, tisztaságért imádkozó és rajongó fiatal nő, ki most tanult meg először is igazán pirulni. Alig egy fél esztendeig voltam az ön kedvese. Később a legjobb barátom, az apám lett. Az én megtisztult lelki életem elválasztott bennünket előbbi viszonyunktól. Úgy éltünk egymás mellett: mint apa és leány. És eljöttünk ide, Budapestre, ahol ismerik önt és ismernek engem. Mentünk az utcákon, az emberek, a férfiak sorfala között és hallottam jobbról- b álról: az öreg gróf kedvese... 469
