Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Alálátásos perspektíva - SZOMORY DEZSŐ: Az irgalom hegyén. Sodoma vége II.
Az irgalom hegyén. Sodorna vége II. SZOMORY DEZSŐ És mintegy liheg a nyár, szerelmetes forróság terjed mind szélesebben, mind súlyosabban. Rézsárga sugara a délutáni napnak fekszi meg az udvar négy falát s rézsárgává válik minden szenny és piszok rajta. [...] És rézsárga fényben az emésztés, az egész szent család. A leányok kócos üstöké mintegy füstölögni látszik, égni az egész testük a kerek asztal körül. Lehányták a ruhát magukról, s úgy vannak ott egy szál ingben, félig meztelenül mindannyian. Azonközben szemükben, keserű vonaglás az ajkaik körül: az utálat, az undorodás vonaglása. Egyik-másik még a festéket sem mosta le magáról, s úgy ül ott fekete, sáros szemekkel, fehérre meszelt orcákkal, pirosra festett ajkakkal. De minden festék dacára, micsoda vallomásai az igazságnak! Lebőg az arcukról az áttombolt éjszakák megfizetett gyönyörűsége, az átaludt nappalok minden fáradtsága, megcsömörlése, a vonásaik petyhüdtségén, fanyarságán mintegy vihog a vénség, ott van minden jele örök, cudar küzdelmeknek, minden nyoma az elmúlt idők viharos nyomorúságának: nehéz munkája a cselédnek, nehéz levegője a fegyház- nak, nehéz bűze a kórteremnek... [...] S ez a csomó ember itt kísért az udvarban, itt van a durva ölelésük, a részeg vágyuk, itt vannak mind, mind, az elsők és az utolsók a leányok meztelenségén ... csak amolyan szomorú meztelenség, amilyen a boncasztalon szokott kihányva lenni... Ilyenkor délutánok idején, amikor a pihenésük közben elvész az akarat, hogy mindenáron szerettessenek, amikor nem kell sem szépnek, sem kívánatosnak lenniük, szétmállik rajtok minden, szétszaladnak a vonásaik, ellustulnak a tagjaik, immár nem tartja őket a h Jászai Mari, a már idősödő tragika a nagyon fiatal Szomory Dezső szerelméért hagyta el az akkor már halálos beteg Reviczky Gyula költőt 1889-ben. Szomory 1890-től másfél évtizedig Párizsban és Londonban élt. Az 1920-as években a Vígszínház háziszerzője lett nagyon sajátos hangú darabjaival. Egy 1912-es darabjáról Karinthy Frigyes azt írta: „gondoljon Szomory novelláira és rajongó, sóvár lírájára, amivel a nők, a drága nők isteni csodáját imádja és áhítozza - erre a tikkadt lírára, mely az ő furcsa, vajúdó mondataiban lelkendez és fuldoklik -,[...] mikor szegény, szegény szavakkal és szegény, szegény papíron igyekszik és kínlódik kitombolni az erotika viharát, amihez ezer zenekar és tízezer nehéz festék is kevés." 715
