Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Portrék – Lágy fényben - PEKÁR GYULA: Mademoiselle Vénus
hasonlók: testvéreik a szenvedésben, a nyomorban s mert őket éneklik meg idealizmusuk utolsó fellendülésében... [...] Egy sápadt, vézna leány lép a zongora mellé - mert hisz itt énekelhet, aki akar - s félénk, álmatag hangon kezd el énekelni, halk kíséret mellett [...] Mikor elhaltak a bölcsődal utolsó akkordjai s épp mindnyájan révetegen néztünk fel ajapáni szörnyekkel teleaggatott füstös plafond felé, mintegy a meghaló szerelmesek teleaggatott égbeszálló fehér lelkeit akarván kísérni a szemeinkkel: valami furcsa dolog történt. Az az elzüllött, kopott, sápadt leány, ki már régóta szótalan, egyedül ült és ivott ott a legutolsó asztalnál, egyszerre görcsbe meredő kézzel döntötte fel az abszintes poharát s aztán halottbénán hanyatlott hátra a székében. A pincérek szifont fecskendeztek az arcába, Salis pedig erővel kolompolt a fülébe marhakolomppal. Bizonyos öszönszerű irtózattal néztem a szerncsétlen termtésre. Hátrahanyatló fakó arca, behunyt szemeivel halott arc volt egészen, de nem azoknak a még halálukban is üde, fiatal leányoknak az arca, akik szelíd életük után a gazdag ravatalon is, mintha még mindig egészségesek volnának - nem, más arc volt ez egészen: azoknak a szerencsétleneknek a dúlt, szenvedésben elsorvadt arca, akiket a Szajnából fognak ki s aztán a Morgue márványlapjára fektetnek... A hivalkodó rongyok utolsó divatoskodó foszlányai fedték szegény elsovánkodott testét, mely rongyok, ha meg nem tetszenek a dőzsöléstől részeg szemnek, hát olyan borzalmasan utálatosak... Az a szerencsétlen leány volt ez, aki már senkinek se kell, akinek már csak a Morgueban van helye. Pedig még fiatalnak látszott, még az abszint-delíri- um pestises torzulata alatt is... Most felveti a szemét és rám néz. [...]- Anadyomene!... Mademoiselle Venus!... Épp akkor ültették fel a pincérek. Félrebillent hivalkodó kalapja alól kócosán bukott le elárvult szőke haja. [...] Uram Isten, lehetséges volna ez? Ez volna a mi pár év előtti legszebb modellünk? Nem, hisz ez őrültség!... S mialatt a szerencsétlen teremtés ott zokogott mellettem az asztalon, csak néztem az egykori felséges teremtésnek a szégyenletes romját s megháborodottan egészítem ki szakadozott emlékeimet. Igen, csakugyan ő az... Ráismertem a pillantásáról, ahogy rámnézett, mert a testében, ebben a vázban bizony semmiképp se tudtam volna feltalálni a mi Anadyomene Vénuszunkat. Vénus Anadyomene! Sírhattam volna, ahogy most ránéztem. Mert csakugyan így hívtuk őt, vagyis rövidebben Vénusnak... 565
