Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Portrék – Lágy fényben - NÉRISZ TOM: Vallomás
Bujandrinónak nevezték. Magas, nyúlánk ember volt, sötét, mélytüzű szemekkel, keskeny, fehér kezekkel, büszke, egyenes járással. Én alig voltam tizenöt éves, ő már túl a harmincon. Eleinte féltem tőle, remegve közeledtem hozzá, hogy kezét megcsókoljam s azután összeborzongtam. Különös érzés uralkodott felettem. Néha észrevettem, hogy tekintetét hosszan rajtam pihenteti. [••.] Egy este a kertben jártunk többen, egyszerre egyik barátnőm ijedten fut vissza az egyik lugasból, valaki ott lehetett. Lopva, lassan közeledtünk a helyhez s rémülten láttam, mint bontakozik ki Sarolta nővér a páter karjai közül. Remegve, pirulva hagytam el c helyet, szobámba futottam s reggelig imádkozva térdeltem az Istenanya képe előtt. Másnap Sarolta nővért nem találták sehol, szobájában egy lap papírra csak ennyit írt: „Szerettem, boldog voltam, örömmel halok meg.” Megsirattam s irigykedve gondoltam arra, ki tudott szeretni s ezért meghalni. A pátert pedig gyűlöltem. Nem bírtam magammal, egy ideig nem ismert érzés uralkodott egész valómon, sem enni, sem aludni nem bírtam. Gyűlöltem és mégis alig vártam a reggelt s a percet, csakhogy őt lássam. [...] Nem akartam — minden erőmmel ellentálltam, s egy este mégis ott találtam magamat leborulva a padra, csókolva a füvet, zokogva, összetörve. S azontúl minden este odamentem. S egyszer odajött ő is. Távozzatok rémek, tűnjetek el rossz gondolatok. Megszállt a sátán, hatalmába kerített, s én odaadtam neki a testem, lelkem, idvességem s jövendő boldogságom reményét. Minden héten találkoztunk ott egyszer s így ment ez három hónapig. Akkor eljött atyám, kivett a kolostorból, hazavitt, bevezetett a társaságba s megismertetett egy gazdag emberrel és azt mondotta, hogy az lesz a férjem. Nem mondhattam, hogy nem lehetek többé senkinek sem a felesége, hogy rossz vagyok, bűnös vagyok, eladtam magam a sátánnak a pillanat, a perc mámoráért. [.••] Igent mondottam, annak az embernek a felesége leszek. Vétkeztem, bűnhődni fogok. Eljött a nagy nap. Fehér ruhában, myrtus-koszorúval fejemen léptem a templomba. Szédültem, a templom forgott velem. A szentek és szobrok fogaikat vicsorítva, mérgesen néztek rám, minden percben vártam, hogy egyik rám kiált. 545
