Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)

Portrék – Lágy fényben - NÉRISZ TOM: Vallomás

S az oltár előtt ő. — Fehér infulában, aranyhímzésű ingben. Rám nézett, én őrá. Lélekzetem elakadt. Szenvedtem e percben. A ceremónia elkezdődött, ő nyugodtan, szenvtelen hangon végezte dolgát s én mint egy fabáb álltam előtte. - Vége volt.

Az egész násznép hazakísért. - Este utaznom kellett férjemmel.

Délután komornám látogatót jelentett. Bujandrinó volt. Egyedül fogadtam. Röviden beszélt.

Itt hagysz mindent, jössz velem. Most azonnal, rögtön!

[•■•]

Betuszkolt egy kocsiba s becsapta az ajtót. Akkor megfogott s elkezdett csókolni.

Messze egy külvárosi ház előtt szálltunk ki, bevezetett s azt mondotta: ez a te lakásod, a te otthonod. Itt fogunk lenni, míg azok másutt keresik nyomunkat. S aztán, ha minden lecsendesedett, kimegyünk az új világba új életet kezdeni.

Boldog voltam egy ideig. O mindig mellettem volt, becézgetett, kényeztetett, majd megőrült a kéjtől és mámortól.

Aztán kezdett elmenni. Magamra hagyott, napokig nem láttam.

[■••]

Egyedül maradtam nyomorban, elhagyatva.

Felkerestem atyámat, elkergetett, kirúgott.

[...]

Egy este ott ültem a templom lépcsőjén, karomban gyermekemmel. O jött szemközt. Megismertem rögtön, felugrottam, hozzásiettem boldogan, önfeledten. O rám nézett szigorúan, büszkén, s mikor nevén szólítottam, bosszúsan szólt rám: téved, jó asszony! Megfogtam kabátját, megmutattam gyermekünket s rongyos ruhámat, megmondtam, hogy éhezem, beteg vagyok, erre ellökött magától s odébb ment. Utána akartam futni, nem bírtam, összeestem s ájultan maradtam az utca porában.

(Prostituáltak Lapja, 1899. augusztus 1. 1. sz. 2-4.)

546