Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)

Központossági hiba - WEININGER, OTTO: Anyaság és prostitució

Az anyának: a koitusz eszköz a célhoz; s a ringyó annyiban különbözik el tőle, hogy neki a koitusz: öncél. Hogy a természetben a koitusznak más szerep is jutott, a szaporodáson kívül, arra már az is ráutal bennünket, hogy sok élőlénynél a szaporodás koitusz nélkül is elérhető (Partenogenezis).12 [...] Minden férfiban is van valami, ami ezt a nőtípust kívánja, ami az egysze­rűbb, mindig tevékeny, ízléstelenül öltözött, minden szellemi eleganciától ment anyában kielégülést nem talál. A férfiban is van valami, ami a gyönyört keresi, s a férfi az örömlánynál legkönnyebben tud magáról megfeledkezni. Mert a ringyó a könnyű élet elvét képviseli, nem gondoskodik előre, mint az anya. O, s nem az anya a jó táncosnő, csak ő követel szórakozást és nagy társaságot, sétát és mulatóhelyet, tengeri fürdőt és üdülőhelyet, színházat és hangversenyt, mindig új toalettet és drága köpenyt; pénzt, hogy tele marokkal szétszórja, luxust komfort helyett, lármát nyugalom helyett. A ringyó nem vágyik arra, hogy karosszékben üljön, kis unokák között, hanem arra sóvárog, hogy az egész világon át megtarthassa diadalmenetét, a szép test diadalkocsiján. [...] Ezért közelfekvő az a gondolat, hogy ámbár a nő maga nem ««/‘/morális - mert mindig csak «morális - a prostitúció valamely mélyebb vonatko­zásban van az antimorálissal, míg az anyaságban soha semminő utalás erre nincs. Nem mintha a prostituált a férfiúi gonosztevő női egyenértékűje volna; bár épp oly munkától iszonyodó, mint az, mégis az előbbi fejeze­tekben kifejtett okok alapján a női gonosztevő létezése el sem ismerhető; a nők nem állnak ilyen magasan. Azt azonban, hogy a prostituált valamely viszonyban van az antimorálishoz, a gonoszhoz, tagadhatatlanul érzi a fér­fi, még akkor is, ha nem lépett a nővel nemi közösségre. Úgyhogy nem mondhatjuk azt, hogy egy saját gyönyör-gondolat elhárítása vetette fel ezt a projiciáló formát. A férfi a prostitúciót már kezdettől fogva mint valami homályosat, éjszakait, borzalmasat, kínosat éli meg, benyomása róla nehe­zebb, gyötrelmesebb, mint az, amelyet az anya idéz elő a férfiban. A nagy hetérának sajátságos analógiája a nagy gonosztevővel, azaz a nagy hódítóval is; a kis ringyónak intim vonatkozása az emberiség morális salakjával, a ki­tartott férfiakkal; az az érzés, amelyet a férfiban felkölt, azok a szándékok, amiket a férfival szemben táplál, leginkább pedig az a mód, ahogy az anyától eltérően a koituszt érzi - mindez egyesül a fentebbi nézet megerősítésére. Ahogy’ az anya életkedvelő, akként a prostituált életellenző princípium. De ahogy’ az anya igenlése nem a lélekre, hanem a testre vonatkozik, ak­ként a ringyó tagadása sem vonatkozik ördögien az eszmére, hanem csak az empirikusra. A ringyó meg akar semmisülni és meg akar semmisíteni, 12 Azaz: „szűznemzés”. 390

Next

/
Thumbnails
Contents