Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)
CSÁSZTVAY TÜNDE: Sietős lesifotók
A 19. század második felében már minden nagyobb városban kiépült hálózata volt a prostitúciónak,26 és a polgári-városi kultúra elmaradhatatlan részeként tekintettek az efféle műintézményekre. Bár a prostitúció mindig is létezett, de a modernizációs és az urbanizációs fejlődés eredményeképpen az 1860-as évektől már jóval nagyobb létszámú szereplőt foglalkoztatott, valamint jócskán szervezettebben, rétegzettebben - gyakorlatilag a város társadalmi rétegzettségét másolva - épült ki a nagyvárosi prostitúciós ipar hálózata. Az 1867-es rendszerváltással kezdődő intézményesülési folyamat a fizetett szerelem piacát is gyorsan elérte. A hirtelen nagyvárossá növekvő főváros és a vidéki nagyvárosok női húspiacának működése és működtetése — bizonyos tekintetben - évtizedeken át mégsem nélkülözött valamiféle familiáris hangulatot.27 A szexpiaci „családiasság” egyfelől azt jelentette, hogy a prostitúció egyes formái - még ha kettős nemi erkölcsi megítélés szerint is — gyakorlatilag beépültek a polgári szokásrendbe, s a prostituáltakkal való találkozás - bár meglehetősen korlátozott módon és bizonyos kereteket túl nem lépve - tulajdonképpen a polgári élet kimondott vág)' ki nem mondott, de megtűrt eseménye lett. (Egy-két magyarázó körülmény: a biztos egzisztenciát megkövetelő, ezért viszonylag későn kötött házasságokra, a kaució-kényszerre, a polgári házasságkötés bevezetése után megnövekvő válások számára, a magasabb társadalmi körökben szinte elfogadottá vált szerető tartásra, s általában: a személyes párkapcsolatok, illetve a családi élet egységének megbomlására, de legalábbis átalakulására gondolok.) Es ez a családiasság néhány évtizedig azt is jelentette, hogy ha bántóan és sokszor kirekesztőleg is, de a prostituáltak személyi és egészségügyi védelmét mégiscsak felvállalta az állam, valamint a nagyvárosi rendőrfőkapitányok egyszemélyi felelősként, saját hatáskörben intézkedtek a prostitúciós ipar felügyeleti területén. Ekkoriban 26 Levéltári anyagra épülő remek szakirodalmi bemutatások és elemzések születtek néhány régió és város prostitúciós iparáról. Elsősorban lásd a Piroslámpás évszázadok című kiadványt (szerk. Bana József. Győr, Győr Megyei Jogú Város Levéltára, 1999), melyben Szomszéd András Nógrád megye, Bana József Győr, Güntner Péter Sopron, Csurgai Horváth József Székesfehérvár, Halász Imre Keszthely, Márfi Attila Pécs, Horváth László pedig Heves megye prostitúciós életéről, míg Széchenyi Mihály a fővárosi garniszállókról irt. Emellett lásd Gyarmati Zsolt munkáit, aki Kolozsvár prostitúciós hálózatát térképezte fel (például Nyilvánosság és magánélet a békeidők Kolozsvárén. Kolozsvár, 2005) és Borbély János írását a hódmezővásárhelyi kórházba került kéjnőkről. A budapesti bordélyhálózat működéséről, szereplőiről és orvosi ellátásáról az elmúlt években Forrai Judit publikált számos tanulmányt. 2i Forrai Judit a prostitúció kezdeti időszakát „céhes” szakasznak nevezi. Erről bővebben: Forrai Judit: Kávéházak és kéjnők. http://bfl.archivportal.hu/id-686-forrai_judit_kavehazak es_kejnok.html 27
