Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)

Panorámaképek - SZÁSZ ZOLTÁN: Az örök női eszmény

Tagadhatatlan, hogy amily kevéssé képviselik ezek a nőnemű fantáziaszülöttek azt a, ha nem is örök, de ez idő szerint társadalmi fejlődésünk számára különösen szükséges női eszményt, melynek megrajzolása valóban nemes és kitüntetésre érdemes írói feladat, épp oly jól vannak megválogatva az akadémia világfelfogása s különösen nemi etikája szempontjából. Mert ha a hivatalos tudomány terén is s mindenütt sokáig küzdöttek a darwinizmus s küzdenek ma is a spencerizmus ellen, az erkölcsi tudományok, a társadalmi jelenségek terén majdnem legtöbb esetben a legsötétebb nyárspolgárság alapján állanak. Ennek az ismeretterületnek pedig legkényesebb, a mandarinság által legjobban elsáncolt szakasza a nemi élet erkölcse, a férfi viszonya a nőhöz, s így az ideális nő kérdése is. Azt várni tehát, hogy az akadémia valóban a mai női eszményt hirdető műveket részesítsen kegyében s az alapító által előírt szellemtől eltérőleg ítélkezzék, dőreség volna. Épp ezért bizonyos, hogy ennek az alapítványnak megint nem lesz semmi irodalomfejlesztő értéke, mivel újat nem mondó, sablonos, alsórendű munkákat fog megaranyozni. Búcsúzni lehetne tehát az egész ügytől, ha egy ilyen tévesen és maradi szellemben felfogott női ideál gondolata nem idézné fel okvetlenül a kérdést, hogy: milyen hát a legmodernebb, ma legtámogatásra méltóbb, irodalmilag legaktuálisabb női eszmény?

Mert tudni kell, hogy örök női eszmény nincs, ellenben múló és egymás mellett fennálló, az uralkodó társadalmi berendezkedés és az egyes nők személyi jellege szerint igen sok van. Barbár népeknél az uralkodó női eszmény majdnem kizárólag testi sajátságok gyűjteménye: azaz szorosabb értelemben vett női eszmény nincs. Ebből a barbár felfogásból, mely a nőt árucikknek vagy zsákmánynak tekinti, mi már kinőttünk: nálunk van a nőnek már némi erkölcsi egyénisége s így ideálja is, csakhogy ezt az ideált a férfi s a nő megkérdezése nélkül írta elő. Minél jobb hitvessé és anyává lenni, ez a mai erkölcs szerint minden nő egyedüli kötelessége. Azt jelenti ez, hogy a nőnek alá kell rendelnie magát a nemi élet uralkodó, egyedül erkölcsös formájának, a házasságnak, s eszményét okvetlen egy férj árnyékában eltöltött egészségtelen, lelkileg kiskorú egzisztálásban kell hogy lássa. Ez a férfiak mai női ideálja.

S tegyük hozzá, hogy a nők túlnyomó részéé is. Mert való igaz, hogy a legtöbb nő egyáltalán nem érzi járomnak a házasságot, nem vágyik egyénisége kifejtésére s Ibsen Nórája, aki becsapta maga mögött a gyermekeitől, férjétől elválasztó otthoni kaput, hogy kint, az élet viharában a szabadságot, a lelki önnevelést megkezdje, számukra bolondnak vagy elvetemedettnek tűnik fel. Ez azonban nem bizonyítja még a házasság intézményének dogma-erejű áldásosságát s a hitvesi hűség meg anyai kötelesség megsértésének föltétien erkölcstelenségét. A hárem legtöbb lakója nem vágyik ki a

106