Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Szabály és hatás - Szécsényi Mihály: Egy önfejű kalauz az ellenőrzés rendszerében
nak bejegyzése szerint visszamenőleges hatállyal, 1911. július 1-jétől főkalauzzá léptették elő. Ám az új főkalauz nem sokáig élvezhette pozíciójának előnyeit, mert ahogyan említettük, megbetegedett, és rendező lett az egyik villamos remízben. Ezt követően éveken át semmiféle feljegyzés, jelentés nem került személyi anyagai közé. Ennek oka betegsége és főként új beosztása lehetett, ahol nem kerülhetett kapcsolatba utasokkal, sem jegyeket, sem pénzt nem kellet kezelnie. A róla szóló és éppen általa készített, utolsó rendelkezésünkre álló bejegyzés 1916. június 20-áról való. „Alázattal kérem a Tekintetes forgalmi hivatalt, hogy kegyeskedjék kimutatni, hogy mennyi az évi fizetésem. József fiamnak a tandí(j) nélkül(iség) megadása céljából. Tisztelettel Moskovics Mózes főkalauz” - olvashatjuk. A kalauz, akivel mindig gondok voltak, aki mindig vitatkozott és mindenre volt magyarázata, akit protekcióval léptettek elő, utoljára maga is segítséget kért fia taníttatásának érdekében. Moskovics Mózes pályafutásának, életútjának megismerésére tett kísérletünk - személyzeti dossziéjának anyagai alapján - időben, térben és tartalomban egyaránt behatárolt. Ennek ellenére feltehetjük a kérdést, sikerült-e a kalauz saját arcát, személyes vonásait és történetét a hatalom által készített iratok alapján legalább részben felvázolnunk? A forrásokból kiderült, hogy Moskovics Mózes rendszeresen konfliktushelyzetekbe került a számára leginkább érzékelhető hatalommal, a munkaadóját képviselő ellenőrökkel szemben. Ez önmagában nem különös, ami viszont igen, hogy ezzel szemben sohasem került konfliktusba az utasokkal. Ez azt jelenti, hogy nem valamiféle köztes pozíciót foglalt el az általa is ellenőrzött utasok és villamoson mindent felügyelő ellenőrök között, hanem lényegesen közelebb állt az utasokhoz, egyfajta közös mentalitás, hatalommal szembeni attitűd, norma kötötte össze az utazóközönséggel. Képet kaptunk arról, hogyan működött, hatott a hatalom rendszere, a „figyelő szem” a munkahelyén. Megtudtuk, hogy munkában töltött napjai alatt milyen módszerekkel és mekkora sikerrel igyekezett saját érdekeit, elképzeléseit megvalósítani, szembesíteni a szabályok, az ellenőrök, a felettesek és a környezete által közvetített, képviselt hatalommal szemben. Kiderült számunkra, hogy a nagyvárosi tömegközlekedés, infrastruktúra az utazóközönség számára olyan szabályozó, moderáló szereppel bírt, s az ellenőrzés annyira direkt és erőszakos formában valósult meg, hogy azt az emberek szokatlannak és ellenszenvesnek találták. A folyamatos ellenőrzés és a vitás helyzetek számos esetben hozták-hozhatták a kalauzokat kényelmetlen, kiszolgáltatott helyzetbe az utasok előtt, miközben számukra létkérdés volt az utazóközönséggel a jó viszony, az együttműködés fenntartása. Az ellenőrök mindkét felet egyformán „ellenségnek” tekintették, sőt igyekeztek őket sakkban tartani és/vagy kijátszani egymás ellen. Véleményünk szerint ez lehetett a legfőbb oka annak, hogy az utasok szimpatizáltak a kalauzokkal, és inkább sorstársaiknak tekintették őket a hatalom képviselőivel szemben. Az ellenőrt amúgy nyilvánvalóan jobban megfizették, ami 285
