Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

Testközelben - Papp Barbara: Frontszolgálat, távszerelem (Egy tizenéves lány második világháborús levelezése)

felnőtt férfiak esetében a követelmény- rendszer meglehetősen egyértelmű volt, és annak az előírt módon való teljesítése (fegyveres- vagy munkaszolgálat) állam- polgári kötelességnek számított, melynek megtagadását súlyosan büntették, ezen kötelezettségtől a nők viszont hagyományosan mentesültek. (Rájuk „csupán” a férfiak - apák vagy fiúk, férjek vagy szeretők - elengedése, ennek lelki terhe, valamint a családfenntartó, kereső nélküli továbbélés biztosításának nehézsége hárult.) A háborús erőfeszítésekből nagyobb szerepet vállalni szándékozó nők mindazonáltal megtalálhatták azon cselekvési formákat is, melyek révén intenzívebben átélhették saját jelentőségüket: ápolónői feladatokat vállalhattak; csatlakozhattak az egyenruhás, a hátországban katonai jellegű feladatokhoz kapcsolódó Női Önkéntes Munka- szervezethez, esetleg a háború károsultjairól gondoskodni igyekvő Hadigondozó Szövetséghez; vagy a már békeidőben is létező, jobbára jótékonysági tevékenységet végző Egyesült Női Tábor nevű szervezethez. Ám a kormányfő felesége, Kállay Miklósné által jegyzett, a hadiárvák megsegítését célzó „Apát az édesapa helyett” mozgalomban is vállalhattak feladatokat. A szoros értelemben vett „női honvédelem” jelszava viszont csak 1944 elején került elő, melyen azt értették, hogy a 18 és 30 év közötti nők adott esetben helyettesítsék a hadiüzemekben a fronton lévő férfiakat.

A háború előrehaladtával egyre inkább felerősödött a nők támogató szerepének

7 Izsák-Gyarmathy László: Visszavárni valakit. Magyar Nők Lapja, 4. évf. 9. sz., 1942. március 20. 7. old.

hangsúlyozása. Eleinte csupán azt hangoztatták, hogy a harc utáni időszakra kell készülniük, amikor majd vélhetően még inkább előtérbe kerülnek a családi értékek, a nőiesség, s az otthon rendkívüli fontosságot nyer. így a nőknek most csupán a majdani újrakezdésre kell készülniük, a férfiak visszavárása talán az egyetlen dolog, amivel foglalkozniuk kell, hiszen „a férfiak meggyőzhetik a háborút és a nők megnyerhetik a jövőt” - állították a női szerepvállalásról elmélkedők.7 Azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a majdani szebb jövő utáni csendes várakozás mellett az otthon maradottak azért mégiscsak tehetnek valamit a fronton lévőkért: ekkor nyer a tábori posta intézménye rendkívüli jelentőséget. Filmhíradók, plakátok, érzelmes slágerek utalnak ennek jelentőségére, idillikus képet festve az ilyen módon támogatott és hazavárt honvédről, aki „úgy érzi, az ő testét nem járja a golyó. Az eső lepereg róla, a fagyot nem érzi, a nap heve gyenge tűz neki, mert belül olyan mosolygó forróságot hordoz magában. Varázs játszik a katonával, ha szerelmes s messzebbre lát és mélyebbre néz, mert a férfi mellett, aki a fegyvert fogja, egy asszony suhog, aki soha nem pihen, soha nem fáradt, mindig éber és örökké őrködik, mert szeret és mert szeretik.” - Egyfajta pajzs-szerepet szántak tehát azoknak a hölgyeknek, akik a hadba vonultaktól csupán fizikailag távolodtak el, de feladott lapjaikkal újra meg újra jelezték, hogy továbbra is közel érzik magukhoz a szeretett férfit.

8 Papp Jenő: Katona-vőlegény. Magyar Nők Lapja, 4. évf. 20. sz., 1942. július 10.1. old.

23