Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
A közélet mint magánélmény - Bojti Ferenc: Találkozás egy (másik) fiatalemberrel
parensekkel és egy papírból, lécekből összeeszkábált amerikai bombázógépet mintázó makettel vonultunk fel, majd a Népköztársaság útján tovább az amerikai követség elé meneteltünk (,Szabadság térre megyünk, Vietnamért tüntetünk!"), ahol ünnepélyesen elégettük a repülőt. 1967. április 24-én — már én is egyetemre jártam - a görög ezredesek puccsa hírére a görög követség elé, a Szegfű utcába szerveztünk tüntetést, majd megismételtük az előző évi május elsejét, csak aktuális, görög témájú jelszavakkal (pl.: „Jön Konstantin fehér lovon, vigyázz, királyjön a pofon!" és hasonlók) aktualizálva. Ezúttal bombázó helyett amerikai zászlóval letakart koporsót vittünk, én fogtam az egyik rúdja végét. Aztán mégis inkább a Szabadság tér helyett megint a Szegfű utcában kötöttünk ki, ahol már nagyobb tömeg gyülekezett. Most nem csak néhány egyetemista tüntetett, mint egy héttel azelőtt, de ott voltak a budapesti görög kolónia fiataljai, meg sokan mások is, hiszen ez a fasiszta puccs elég nagy visszhangot keltett Pesten, így sikerült átlépnie a politikai témákban meglehetősen fásult magyar közvélemény ingerküszöbét. A követséget erős rendőri készültség őrizte. A tömeg hátulról nyomott, a rendőrök elölről dala című szám szövege (a nótái Berki Tamás igen hatásosan adta elő): „Nguyen Van Troy, a fekete hajú/ saigoni villanyszerelő/ nem várta meg, míg MacNamara/ legénye röhögve belelő./ A messzi robbanástól/ az ablak meg se rezzenj s a sortúzben még rád kiált, hogy! ügyének megszerezzen.// Ernesto Che, a szakállas doktor/ fegyverrel gyógyít valahol,/ nem várhal, míg a lázas népek/ csendjéért haláluk szavatol. /Ne várj, míg a csend hurokként/ nyakadon szűkülőben,/ kiálts, hogy hangod visszahangzzékjsic]/ a jogáért szűkölőben!// Ben Barka, három világrész földjén/ útjában harcot nem engedtek, míg a papírmasé koporsó cafatokra szakadt. Aztán a karhatalmi sorfal adott jelre hátralépett egyet, előkapták a gumibotokat és elkezdték ütni a tüntetőket. Érdeklődve néztem a jelenetet, ilyet élőben még nem láttam (focimeccsre nem jártam), aztán egyszer csak elsötétült a világ, én is kaptam egyet a fejemre. így oszlatta fel a rendőrség az antifasiszta tüntetést a Szegfű utcában 1967. május elsején. Ezen a májuson volt még egy emlékezetes akciónk a Budapesti Nemzetközi Vásár amerikai pavilonja ellen. Próbáltam utánakeresni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, reméltem, bőven lesz róla anyag. Tévedtem. Egyetlen közvetett utalást találtam a „Bölcsész” fn. ügynök 1968. május 23-i jelentésében ? „Később felmerült a BNV neve, és T. arról kezdett beszélni V.-nek, hogy nem lenne szabad, hogy az amerikaiak ezt a vásárt minden bosszúság nélkül megússzék. Azt mondta, hogy a tavalyihoz hasonló dolgot [kiemelés tőlem - B. F.] nem szabad csinálni, de valami kis tűszúrást feltétlenül kell adni az antiknak” stb. Mi volt ez a „tavalyi dolog”? 1967-ben hosszú évtizedek óta először önálló pavilonnal vett részt az Egyesült Államok a BNV-n. A bejáratnál L. B. Johnson elnök életnagysáterelOJ meghalt, míg Párizs várta a hírrel,/ s vére a kés alól tör elő./ Ha Párizs elég közel volt,/ hogy kezét vérébe mártsa,/ te nem vagy-e éppúgy Afrikának/ látótávolnyi társa?// Rozsda és mészpor lepje a ruhád,/ örülj, ha vállad hasogat!/ Meghalnak érted, így köszönd meg,/ emeld hát, vidd csak a vasakat!/ A gyilkos, hogyha hallgatsz,/ barátod mért is szánná?/ Csak annyit ér az életed,/ amennyit naponta szánsz rá./A harcok összeérnek,/hiába közöny és bomba./Az életed csak annyit érj amennyit rászánsz naponta. “ 9 ÁBTL 3.1.2. M-29.020 „Bölcsész" 91 .old. 236
