Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
A közélet mint magánélmény - Bojti Ferenc: Találkozás egy (másik) fiatalemberrel
Az 56-os forradalom apámat ágyban fekvő betegként érte. Bátyámat küldte ki a Sztálin szoborhoz - ott volt tőlünk pár száz méterre -, nézze meg, mi történik. Én is vele mehettem. Jelentettük, verik le a vörös csillagot az Építők székházáról.,Akkor ez ellenforradalom!” - nyilatkozta ki apám október 23-án este fél nyolc körül. Később szüléimét is magával ragadta az általános forradalmi lelkesedés. „Kis párt leszünk - mondták, amikor újraalakultak a demokratikus pártok, köztük az MSZMP -, kis párt, de erős. Megtisztulunk a sztálinista bűnöktől és a Pártba befurakodott karrierista gazemberektől.” November 4. után aztán megint ellenforradalom lett az „eseményekből” a család szóhasználatában. Ötvenhat meghatározó volt személyes fejlődésemben. Azóta vannak összefüggő emlékeim magamról és környezetemről, és azóta érdekel szenvedélyesen a politika, a történelem. Még regényt is próbáltam írni róla kilenc éves koromban („Ki ne emlékezne 1956. október 23-ára? Akkor kedd volt” - ezek voltak kezdő mondatai), de a második fejezetnél nem jutottam tovább. Sokat olvastam, imádtam vitatkozni, barátommal 13 évesen hosszasan latolgattuk a nemzetközi munkásmozgalom esélyeit Kubában, Angolában, Algériában stb. Az általános iskolában meglehetősen magányos voltam, de amikor középiskolás lettem, egy teljesen más, nyitott és befogadó közegbe kerültem. A budapesti Kölcsey Gimnáziumban igen gazdag, színes, változatos diákélet folyt. Annak a körnek, amelyhez később csatlakoztam, vezéregyénisége a nálunk 3 évvel idősebb Pór György volt, akit mi-általam ismeretlen okokból- Bambinónak hívtunk. Hihetetlenül szuggesztív egyéniség volt, rendkívül intelligens, művelt, jó humorú, ugyanakkor mélyen elkötelezett marxista meggyőződésű, elveiben intranzigens kommunista. Kispolgári, képmutató, hazug családi környezete ellen lázadva lett ilyen, legalábbis így véltük tudni, mert megkérdezni nem mertük a félistenként tisztelt negyedikes fiút. 1968-ban államellenes összeesküvés vezetésének vádjával letartóztatták és letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A másik feltétlen tekintély a csoportban Dalos György (Frédy) volt. Vele ritkán találkoztunk, mert már leérettségizett és Moszkvába, a Lomonoszovra járt. O „igazi” költő volt, már kötete is megjelent. A csoportban többekkel rendszeresen levelezett, és ha a tanítási szünetekben hazalátogatott, az mindig ünnep volt. Lenin körúti lakásán körülültük és hallgattuk ellenállhatatlanul mulatságos történeteit a nagy Szojuzból. Az első évvégén - 1963 nyarán — a társaság nagy része építőtáborba ment (egészségügyi okokból én ebből kimaradtam), ahol a fő téma a kínai és a szovjet pártvezetés levélváltása volt, amit a Népszabadság teljes terjedelemben közölt. Bekövetkezett a kommunista mozgalom legújabb kettészakadása. A mi csoportunk úgy döntött, a kínaiaknak ad igazat. A szovjet kommunista párt Hruscsov vezetésével opportunista, revizionista útra tévedt, paktál az imperialistákkal, felhígította a proletárdiktatúrát, a forradalmi osztályöntudat helyére a nyárspolgári anyagiasságot („frizsiderszocializmus”), a képmutatást, az elvtelen karrierizmust állította stb. Tizenöt-húszéves fiatalokként különösen érzékenyek voltunk a hazugságra, amellyel lépten-nyo- mon találkoznunk kellett a tömegszerve234