Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
A közélet mint magánélmény - Bojti Ferenc: Találkozás egy (másik) fiatalemberrel
és Modzelewsky rendszerbírálatáról, a sztálini „thermidorról”, az 56-os magyarországi munkástanácsokról és hasonlókról szóltak; no meg persze a 68-as diákmozgalmakról, a vendégmunkások kiszolgáltatottságáról, a fogyasztók manipulálásáról, a modern elidegenedésről stb, stb. Nem bocsátottam volna meg magamnak, ha Jean- Pauléknak ezek miatt, esetleges hazatérésük után, bajuk esett volna, ha „illetékesek” nekik szegezték volna, hogy milyen „ellenséges” nézeteket hangoztattak, milyen „felforgató elemekkel” tartottak kapcsolatot. így aztán a beszélgetések tartalmáról nem írtam semmit. Más szempontból is érzékelhető egy bizonyos fokú visszafogottság mai szemmel olvasván a naplóbejegyzéseket. Nem írtam például M. Schultzról, aki Demográfiai kérdések a 20. századi Franciaországban címmel tartott nekünk Montpellier-ben heti egy alkalommal kurzust, és akinek jellegzetes akcentusáról rögtön felismertem a honfitársat. Csak közvetlenül elutazásom előtt fedtem föl magam a Tanár úr előtt, aki viszont nagyon megörült nekem, s elmondta egész élettörténetét: 17 éves korában, három osztálytársával együtt történt kivándorlását 56-ban; hogyan csináltak egyetemi karriert Montpellier-ben; hogyan segítették negyedik, kallódó társukat, hogy ő is megállapodhasson, és főzőtudományát hasznosítva magyar éttermet nyithasson a városban. Miért nem használtam ki ezt a lehetőséget, hogy további kapcsolatokat teremtsek? Miért hallgattam minderről a naplóban? Már nem könnyen tudom felidézni akkori motivációimat, de úgy vélem, nem járok messze az igazságtól, ha feltételezem, hogy igyekeztem távol tartani magamat az 56-os emigránsoktól, akik nyilván egészen másként gondolkoztak a világról, a kapitalizmusról, szocializmusról stb., mint azoknak a militáns egyetemista köröknek a tagjai, akik között akkoriban mozogtam. Voltaképpen kinek írtam a naplót? Persze főként magamnak - ám ez mégsem teljesen igaz. A gondos fogalmazás, a néhol kifejezetten irodalmias stílus, az intimitások szinte teljes, szemérmes elhallgatása (például egy kibontakozó szerelmi viszonyról csak az elválás kapcsán esik szó) arra mutat, hogy számítottam rá, bizonyos zárt családi és baráti körben mások is olvasni fogják a szöveget. Előfordult, hogy egy meghatározott személy járt a fejemben naplóírás közben. Január 22-én, a Louvre képtárával kapcsolatos feljegyzések között például ez olvasható: „...óriási Ghirlandaio-k: Vizitatione (nem az, ami a firenzei könyvedben van)... ” Ez a véletlen elírás árulkodik arról, hogy a naplónak ezt a részét kifejezetten Jancsi bátyámnak írtam, aki nagymértékben befolyásolta képzőművészeti érdeklődésemet, és akinek sokat köszönhetek ez irányú ismereteim, műveltségem alakulásáért. Izgalmasabb az a kérdés, hogy végül is ki írta ezt a naplót? Honnan, milyen közegből érkezett ez a fiatalember a ’68 utórezgéseitől mozgalmas Franciaországba? Nos, röviden azt válaszolhatjuk, hogy a legendás Nagy Generáció nem tipikus, sajátos zárt szegmense volt az a kör, amelyből elindult, és amely különösen fogékonnyá tette a Franciaországban őt ért politikai hatásra. („Franaaország ma, aki nem turista, annak tömény politikai élményt ad" - írtam december 13-án, egy könnyed kézmozdulattal a turis231
