Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
A közélet mint magánélmény - Bojti Ferenc: Találkozás egy (másik) fiatalemberrel
ták enyhén lenézett kategóriájába utalva mindazokat, akik nem úgy látták a világot, ahogy én.) Jelen dolgozat első része arról a középiskolás és egyetemista diákokból, fiatal értelmiségiekből álló csoportosulásról fog szólni, amelynek tagjai a 60-as évek derekától a 70-es évek közepéig nagy utat jártak be a szélsőbalos maoizmustól a guevarizmuson, trockizmuson, individualista anarchizmuson át a radikális szabadelvűségig. Később aztán a Charta 77 és a lengyel Szolidaritás-mozgalom oldalvizén, a Bibó-emlék- könyv és a szamizdat folyóiratok beindítása után az egészen másfajta indíttatású ellenzéki csoportokkal összeolvadva hozták létre a Demokratikus Ellenzéket. Olyan többé- kevésbé ma is aktív közéleti szerepet játszó személyiségek tartoztak ide, mint Dalos György , Haraszti Miklós, Vámos Miklós, az egykori Gerilla-együttes frontembere4, Fodor Tamás, az Orfeo együttes - ma Stúdió K - vezetője, Malgot István, kicsit később Demszky Gábor és sokan mások. Külön kell szólnunk a budapesti ELTE Bölcsészkaron 1969-ben lezajlott diákmegmozdulásokról, amelyeket a kari pártbizottság titkára a Kari Gyűlés betiltását követő kibővített KlSZ-bizottsági ülésen nem minden ok nélkül hasonlított az akkori közelmúlt prágai eseményeihez5. Végül a naplóból vett bő szemelvények közé szőtt kommentárokkal igyekszünk a mai olvasóhoz közelebb hozni a poszt-hat3 A korszak és a miliő pontos rajzát adja Dalos György: Hosszú menetelés - rövid tanfolyam című önéletírása (Magvető, 1989). 4 Ennek a kornak az emlékeit eleveníti fel Félnóta című regényében (Bp., Magvető, 1986), melynek szereplőit azokról a lányokról és fiúkról mintázta, vannyolcas Franciaország egyéni, keleteurópai, balos-ellenzéki recepcióját, ami ennek a naplónak bizonyosan eredeti sajátossága. Régi kommunista pesti értelmiségi zsidó családba születtem 1948 tavaszán. Egy öt évvel idősebb bátyám van. A régi kommunista úgy értendő, hogy édesapám 16 éves korától, 1931-től vett részt az illegális mozgalomban, ahová két idősebb testvére szervezte be. Édesanyjuk, az én nagyanyám, a háború végén özvegyen maradt hat fiúgyermekével, akik között édesapám, Pál volt a legfiatalabb. Igazi háborús gyerekként gyenge fizikumú, angolkóros, beteges fiúcska volt, ezért a családi tanács úgy döntött, nem való neki a nehéz fizikai munka, inkább tanuljon. Idősebb fivérei már dolgoztak (sofőr, karosszérialakatos, autófényező és hasonló szakmákban), keresetükkel hozzájárultak a családi költségekhez. Apám így kijárta a Wesselényi utcai felsőkereskedelmi iskolát, és 1933-ban leérettségizett. Ezután a válság miatt még évekig nem tudott elhelyezkedni, csak 1936-ban talált tisztviselői állást a Franklin Társulatnál. Érdeklődése korán a zene felé fordult. Jó hallása, szép hangja volt, ezért évekig énekelt az Operaház gyermekkórusában. Zenei ismereteinek alapjait itt szerezte meg. A haermincas években előbb a Szalmás-, majd akik között magam is forogtam abban az időben. 5 Lásd Dénes Iván Zoltán: Diákmozgalom Budapesten 1989-ben. 2000 20. évf. 7-8. szám 19-35. old.; Tábor Ádám: Adalékok az 1969-es bölcsészkari diákmozgalomhoz. Élet és Irodalom, 2008. augusztus 22. 232
