Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
A közélet mint magánélmény - Bojti Ferenc: Találkozás egy (másik) fiatalemberrel
mal egy három hónapos francia állami ösztöndíjban részesültem. A felkínált vidéki lehetőségek közül a montpellier-i egyetemet választottam, mert itt a szociológiai tanszéken ciganológiai kutatások folytak, és idehaza Szegő Lászlóval mi is végeztünk hasonló tevékenységet (teljesen függetlenül a miénknél jóval megalapozottabb, Kemény István által szervezett felmérésektől, amely munkálatok szintén abban az időben indultak el). Budapesti lakásom a VI. kerület egyik elegáns, kertvárosi jellegű negyedében, a Benczúr utcában volt, követségek, szak- szervezeti székházak és kultúrotthonok között. Ebben a házban laktak gyermekkori barátaim és párizsi vendéglátóim, az R. testvérek, Jean-Paul (1946) és István (1940). Jean-Paul gimnáziumi osztálytársam volt, s 1967 vége óta Párizsban élt. Szobrásznak tanult a párizsi Képzőművészeti Főiskolán, és részt vett a 68-as diák- mozgalmakban a híres plakátkészítő műhely, az Atelier Populaire aktivistájaként. Az R.-fiúk francia édesanyjuk révén kettős állampolgárok voltak - azaz Pesten magyarok, Párizsban franciák. Jean-Paul feleségével és egyéves kislányával Párizs belvárosában, a régi Vásárcsarnok2 közelében, egy régi, még a nagyszüleitől örökölt alacsony komfortfokozatú ház harmadik emeletén lakott (két szoba-konyha, guggolós WC kint a lépcsőházban). Amikor Párizsban tartózkodtam, náluk laktam a Saint- Denis utcában. Bátyja, István (a naplóban Pisti vagy Pifu néven emlegettem) nálunk 2 A legendás régi Vásárcsarnok, Les Halles, Párizs gyomra, ahogyan Zola nevezte, 1970 novemberében még állt, noha az üzletek, standok 6-8 évvel idősebb, már végzett orvos, Pesten egy laboratóriumban dolgozott, de ebben az időben ő is Párizsban tartózkodott hosszabb tanulmányúton a feleségével és csecsemőkorú kislányával, aki ott született. Mindketten haza szándékoztak még jönni, ezért a naplóban velük kapcsolatosan óvatos voltam. Bár bíztam benne, hogy a jegyzetek nem kerülnek illetéktelen kezekbe, ezért elég nyíltan fogalmaztam, ám ennek eshetőségét sem zárva ki, arra törekedtem, hogy ne okozzak barátaimnak kellemetlenségeket. Gyakran fejeződik ezért így be a napi feljegyzés: „esteJ. P. barátjánál au 5 Pierre. Eszünk, iszunk, beszélgetünk. ” (november 6.); „Utána sokáig dumáltunk J. P.-lal.” (november 7.); „Este Pierre-nél dumálunk” (november 8.) \„duma J. P.-lal” (november 10.) stb. Ezek a „dumálások” mindig kemény politizálást jelentettek, különösen Pierre-rel, aki Jean-Paulék fölött lakott az 5. emeleten, és egy Révolution! nevű szélsőbalos trockista-sponta- neista csoport (groupuscule, ahogy ezeket az osztódással szédületes sebességgel szaporodó forradalmi csoportocskákat nevezték) aktivistája volt. A csoport épp ekkoriban szakadt ki a IV. (trockista) Internacionálé hivatalos franciaországi tagpártjából, a Ligue Communiste-bő\, mert túl merevnek, dogmatikusnak érezték annak szervezeti rendjét, módszereit. A beszélgetések többnyire a magukat kommunistának nevező szovjet típusú rendszerek elnyomó, kizsákmányoló osztályjellegéről, Trockij, Gyilasz, Kuron többségét már kiköltöztették onnan. A következő év januárjában, amikor újra arra jártam, már lebontották. 230
