Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

A közélet mint magánélmény - Bojti Ferenc: Találkozás egy (másik) fiatalemberrel

Találkozás egy (másik) fiatalemberrel BÖJTI FERENC „Aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve. Aki negyvenévesen még kommunista, annak nincs esze. ” (20. századi ismeretlen) A címben felidézett Karinthy-novella arra a különös lelkiállapotra utal, amilyenbe a majd’ negyven éve íródott franciaországi naplóm újraolvasása során kerültem. Egy­részt a mögöttem tornyosuló bő hatvan év élettapasztalatának magaslatáról megmo­solyoghatnám 23 esztendős önmagam naiv hitét, elborzadhatnék akkori gondolkodá­som dogmatikusságán, megrémülhetnék a szélsőséges ideológiák demagógiájával szembeni védtelenségén és kiszolgálta­tottságán. Másfelől viszont bámulattal tölt el az a magas (amúgy polgári jellegű) mű­veltséganyaggal és a kor leghaladottabbnak vélt társadalomtudományi ismereteivel alátámasztott határozott értékválasztás, a fogyasztói, jóléti kapitalizmus Szküiláját és a gulyáskommunizmus Kharübdiszét egy­aránt elutasító, következetesen a saját út­ját kereső nonkonformista hatvannyolcas- ság, ami ezekről a lapokról sugárzik. Irigylem a napló íróját azért a lelkesedé­sért, amit ő még képes volt átélni egy szín­házi előadás vagy egy Caravaggio-festmény láttán, azért a messianisztikus forradalom- várásért, amely megalkuvásmentessé tette minden értékítéletét és értelmet adott cselekedeteinek. A napló ötödéves egyetemista korom­ban, 1970. november 4. és 1971. február 5. között keletkezett. Francia-történelem szakos bölcsész voltam, és többedmagam­1 Böjti Ferenc: Franciaországi napló 1970. november 4. -1971. február 5. Budapest Főváros Levéltára (BFL) XIV.87. 229

Next

/
Thumbnails
Contents