Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

Kitaszítva – máshol, másként - Viczián Zsófia: "Régen lev. lapokon láttam ilyent". Levelek a kitelepítésből Budapestre

nasz is: „Engem nem érdekel semmi, csak hogy lehetne mielőbb elpusztulni. Meg volt a mi otthonunk, amit keservesen szereztünk, amiért dolgoztunk, lemondtunk, kinek van jog hozzá rajtunk kívül? [...] Sem újság, sem rádió, sem ember, akivel beszélhetnénk, de ezt nem is akarom. Gyűlölök és utálok mindenkit, mert undok alattomos kígyó mindenki.”

Kétségbeesésükön azonban végül úrrá lettek, s a hónap második felében nekilátnak, hogy berendezzék új életüket. A következő levelekben már arról számolnak be, hogy munkát keresnek, megpróbálnak a minimális pénzből is kijönni; intézkednek, hogy eladják otthoni bútoraikat és amit még tudnak, hisz pénzre van szükségük, a visszatérést pedig nem is remélik. Beszámolnak arról is, hogy sorra érkeznek oda a Budapest- ről kitelepítettek. Egy-egy kis momentum arra is utal, hogy Albánné igyekszik a minimális, az otthonira emlékeztető miliőt is megteremteni: „Vettem kasza dinnyét, olyan hosszú, mint egy tök, de mézédes. Középen elvágta, kiettük a belét és most van 2 vázám. Az egyik itt áll tele virággal.”19 A berendezkedést azonban rémhírek árnyékolják be - szó szerint ugyan ezt nem írják le, de attól tartanak, hogy Szibériába viszik tovább őket, ezért lányuktól bundákat, meleg ruhákat kérnek.

Ősz elején az anya lakonikusan összegzi élettapasztalatát: „A létfenntartáshoz az ételen kívül nem kell más, mint egy odú és a testet védő rongy. A többi fényűzés.”20Az elszenvedett viszontagságok persze kitö18 Újfehértőra 85 családot telepítettek ki. (forrás:

Hantó: I. m.)

is BFL XIV.91 1951. augusztus 17-én kelt levél.

rölhetetlen nyomot hagynak. Több mint másfél évvel a történtek után is fel-felbuk- kan az otthon elvesztésének traumája. „3 nap előtt - álmomban - egy nagy várost láttam égni, melyben mi is laktunk és mi 3-an (apu nem volt ott) rémülten hordtuk ki mindent a házból, hogy biztos helyre vigyük, de a tűz a mi házunkat nem érte (nem az otthoni ház volt) és aztán felébredtem. Az óriási tűzvészt most is látom és mindig úgy hallottam, hogy szerencsétlenséget jelent. Régen nem adtam az ilyesmire, de most már örökké rettegek.”21

Megélhetési módok

Az Albán házaspár számára a többi kitelepí- tetthez hasonlóan a legnagyobb gondot az okozta, hogy milyen megélhetést tudnak találni új (kényszer)lakóhelyükön. A lehetőségek köre a férfi számára a mezőgazda- sági, fizikai munkákra korlátozódhatott csupán, amit azonban az idős korából fakadó erőnléti fogyatékosságok is nehezítettek. Az édesapa a rá jellemző szarkasztikus stílusban így számol be első munkáiról: „Először két hétig földmunkás voltam és átlag 14-15 ft napi keresetem volt; [...] én is áttértem a jövedelmezőbb burkoló munkára. Sajnos, az idő rosszabbodásával egyre jobban kiterjedő izületi gyulladásom csak 10 napig engedte meg e nemes sport űzé- sét; a kalapács mind gyakrabban hullott ki erőtlen mancsomból, a napi kereset 9 és V2 Ft-ra esett. 3 napi fekvés után visszatérzo Uo., 1951. szeptember 4-én kelt levél. 21 Uo., 1953. február 3-án kelt levél.

169