Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Kitaszítva – máshol, másként - Viczián Zsófia: "Régen lev. lapokon láttam ilyent". Levelek a kitelepítésből Budapestre
ülőhelyek is voltak. A kocsi két végén 1-1 kanna víz volt a szomjasabbak részére. Szol- nok-Debrecenen át utaztunk, nekem ismerős vidéken. A falu, inkább mezőváros, jó 3 km-re van az állomástól, ahová 18 óra körül érkeztünk. Ezután órákon át vártunk a jó friss levegőn, a behordással elfoglalt járművekre. Végre a sötétség beálltával elkezdték a rakodást; nem tudom, meddig tartottak a fordulók a 2 traktorral, mert mi éjfél után egy kis szekérre raktuk össze ingóságainkat és 2 órakor elfoglaltuk szép nagy szobánkat egy nagyobb házban. »Pillanatok alatt« felállítottam szekrényeinket, utána elcsendesült számunkra a vidék.”15 A helyzet szokatlanságát, felkészületlenségüket az apa leginkább ruházata ek- lektikusságán és a meleg étel hiányán keresztül igyekszik érzékeltetni. „8 h keltem (A. már előbb) ki az éjszakai jeges szél után örömmel üdvözöltem a nagy ablakon beáradó napfényt. Ruhatáram u. is vászonkabát és rövid (short) nadrág és köpeny, mert biztos voltam, hogy előzetes beszélgetéseink alapján A. egyik meleg öltönyt betette. Kalapom viszont bőven van: szürke vagy sötétszürke téli kalapot, esetleg fekete „aggastyánsapkát” hordhatok fehér sorthoz - a magamnál lévő 2 fehér sapkán kívül. íme »tervgazdálkodásom« »profilja«. Esőt eltekintve nincs panaszom, elég jól megvagyunk. Igaz, hogy itt nem lehet főzni és a tegnapelőtti korareggeli fekete kávé óta nem láttam meleg ételt, de szerencsére nem is kívánom. A. ezt már tragikusabban is 1951 .július 6-án kelt levélben. A ceruzával írt levél nehezen olvasható, a pályaudvar nevét a szövegben nem sikerült kibetűzni. „A." az édesanyát, „T.” lányukat, Tündét jelzi. 16 Llo. A Szondy család négy tagját, dr. Szondy fogja fel, mint »háztartásfelelős« és a mai napon még segítünk rajta. Éppen most volt itt a kis Szondy lány a Csévi utcából (Gáldiék szomszédja, velük utaztunk), aki nagyobb szoba után jár; lehet, hogy az ő kis- szobájukkal cserélünk, de megnézzük előbb. A konyhából nyílik ez A.-nak jobb (nekem persze nem, de legyen neki igaza). Majd meglátjuk.”16 A levélben ezek után még néhány hivatalos — a házhoz és annak adózásához kapcsolódó - ügy elintézésére kéri lányát. A következő híradás július 10-éről való, ezúttal már az anyától. A hangvétel itt sokkal személyesebb, sőt, majdhogynem tragikus, jól érzékelteti a szülők kétségbeesett- ségét. Az anya próbálja megérteni, hogy miért is történt mindez velük. „De hát már minden mindegy. Utálom az életet és gyűlölöm, nem érdekel már semmi, mert semmi nem úgy történt, ahogy megérdemeltem volna. Mindenben csalódtam, amiben hinni akartam. Apus ugyanolyan szerencsétlen, mint én. Mivel érdemelte 5 is ezt a sorsot? Már 2-szer van feldúlva otthonunk a többi csapásokról és csalódásokról nem is szólva. Az állataimat is hogy fáj a szívem, de M is éljen, olyan, mint én.”17 19-én, tehát két héttel a kitelepítést követően is még az elkeseredettség adja meg a levél alaphangját. Férje megszállottan dolgozik valahol kinn a földeken, olykor haza sem jön a nagy távolság folytán, így gondjaival még inkább egyedül marad. Újra feltör belőle a jogtalanság felett érzett paViktort, dr. Szondy Viktornét, fiukat, Györgyöt és lányukat, Zsuzsannát telepítették ki a Csévi utca 11. szám alól, ami közel esik a Nagybányai utcához (forrás: Hantó: I. m.). 17 Az „M” valószínűleg Marcit, a kutyájukat jelzi. 168
