Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Kitaszítva – máshol, másként - Viczián Zsófia: "Régen lev. lapokon láttam ilyent". Levelek a kitelepítésből Budapestre
ve bizonyos önellátásra - tyúkokat is tartottak, ezek további etetése az első időkben komoly gondot okozott Ilonáéknak. 1951 novemberében a pincében elhelyezett tűzifa eladásáról intézkednek, máskor a padláson és más tárhelyeken hagyott tárgyakról és ruhákról tesznek említést. Úgy tűnik, hogy a budapesti családtagok a kitelepítés után is be tudtak jutni a ház kertjébe és bizonyos helyiségeibe. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy egy, a levelekben D. kezdőbetűvel megnevezett bérlő a házban maradt (feltehetően a személyzeti szobában), így csak az ő szobáikat pecsételték le. (Ennek viszont ellentmondani látszik, hogy az apa azt írta, sosem volt bérlőjük: igaz, D. lehetett valóban korábbi háztartási alkalmazott is, aki ennek folytán nem számított bérlőnek.) Arról, hogy a házba később bárkit is beköltöztettek volna, nem érkezik híradás, jóllehet a kitelepítések egyik legfőbb okaként éppen a párthoz közel állók lakáshoz juttatását szokták emlegetni.12 Sorsesemény A levelezés vizsgálatakor nem szabad figyelmen kívül hagyni a levélírók félelmét, 12 Széchenyi: I. m., 71-75. old. « BFL XIV.91 Például az 1952. március 12-i levelében: „A levelet égesd el! Nem szeretem, ha más kezébe kerül." 14 A budapesti kitelepítésekkel kapcsolatos - viszonyítási pontként szolgáló-visszaemlékezések találhatók a már említett két kötetben (Széchenyi: I. m., 2008. Hantó: I. m., 2009.), továbbá: Dessewffy Tibor - Szántó András: „Kitörő éberséggel" A budapesti kitelepítések hiteles története. Budapest, illetve az ebből származó öncenzúrát sem. Nem tudhatjuk, volt-e a levelek között olyan, amelyet Ilona később megsemmisített. (Ezt néhány személyesebb hangvételű helyen az anya kifejezetten kéri.13) Általánosan elmondható, hogy a levelekben a neveket nem írják ki, és kerülnek minden direkt politikai jellegű témát vagy értékítélet megfogalmazását. Ezeknek fényében nem meglepő, hogy a kitelepítési végzés fogadtatásáról, az utazásról és az első napokról csak meglehetősen kódolt levélváltásból értesülünk. Érdemes hosszabban idézni az apa által írt, első újfehértói sorokat, ahol az utazás más visszaemlékezésekből ismert viszontagságairól vagy a megalázó rendőri-hivatali magatartásról itt nem történik említés (ami persze abból is adódhat, hogy ez esetben ilyenek nem is voltak).14 Csak a sorok közt olvasva sejthetjük, hogy normál körülmények között vonattal az út nem tart egy teljes napig, és hogy a „jó friss levegőn” való hosszas várakozás sem jelenthetett felhőtlen időtöltést. „Kedves Ilikém! A. most ír T.-nek, én addig - toll, tinta hiányában — csak így köszönöm meg sok fáradságtokat és kiadás- tokat. Jól utaztatok vissza a ... p.u.-ról? iMi nagyon kényelmesen jöttünk, még szabad Háttér, 1989. Elszórtan folyóiratokban és emlékiratokban. Hivatkozásaim hátteréül szolgálnak továbbá a témában általam készített élettörténeti interjúk is (ezek alapján publikálva: Viczián Zsófia: „A fejünk fölött történt az egész" In: Kovács Éva (szerk.): Tükörszilánkok. Kádár-korszakok a személyes emlékezetben. Budapest, 2008.144-174. old.) A budapesti kitelepítésekkel kapcsolatos visszaemlékezésekről bőséges bibliográfiai áttekintést nyújt Hantó Zsuzsa (Hantó: I. m., 2009.). 167
