Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Kitaszítva – máshol, másként - Viczián Zsófia: "Régen lev. lapokon láttam ilyent". Levelek a kitelepítésből Budapestre
jelentős kutató, egyetemi tanár volt.2 A hozzá kötődő magánjellegű, családi és szakmai iratok mégsem csupán az iratanyag keletkeztetőjének társadalmi jelentősége folytán kerültek levéltári megőrzésre, hanem azért, mert sokrétűen dokumentálják a hazai tudomány egyikjelentős alakjának, illetve családjának megrázó életeseményeit is. Jelen tanulmány az egyik emberpróbáló időszak személyes irataival foglalkozik. A bemutatott történetben Malán Mihály szerepe csak epizódszerű, sokkal inkább felesége, Albán Ilona és anyósa, Albán Imréné a főszereplők. A rendelkezésre álló adatok alapján annyit állapíthatunk meg, hogy dr. Albán Imre és felesége 1951-ben Budán a Nagybányai utcában, a 79-es szám alatt laktak. Ebben a házban, melyet maguk építettek, nevelték fel két gyermeküket, Tündét és Ilonát. Ekkor lányaik már mindketten férjnél voltak, de a levelekből név szerint csak az egyik vöt, az említett Malán Mihályt ismerjük. Ok szintén Budán, a Csalogány utcában laktak.3 Itt érte őket - a fenti írás alapján 1951. június 3-án vagy 4-én - az a hír, hogy Albán Imrét és feleségét, tehát Ilona szüleit kitelepítik. A „hegyre mentem” kifejezés tehát a Nagybányai utcára vonatkozik, amely utca a Pasaréti tér felett, a Gugger-hegy oldalában kanyarog, a 79-es z Munkásságáról összefoglalóan lásd: Eiben Ottó: Malán Mihály antropológusprofesszor élete és munkássága. In: Anthropologiai Közlemények, 36. évf. 1994.1-2. sz. 141-145. old. 3 A borítékokon található címzés: Malán Mihályné Budapest Csalogány u. 45/b IV. em. 2. Korábbi levelek címzése közt találtam egyet 1945 márciusából, melyen a feltüntetett címzés: Albán Ilonka úrlánynak Buda Olaszfasor 8., de azt nem szám pedig már majdnem a hegynyeregben található. A kitelepítésről rendelkező formanyomtatvány nincsen meg a levéltári anyagban, de a hasonló dokumentumok alapján valószínűsíthető, hogy tartalma szerint Albánék kötelesek voltak a kézbesítéstől számított 24 óra múlva a kényszerlakhelyként megjelölt Újfehértóra utazni, mely települést nem volt szabad elhagyniuk. Nem tudjuk pontosan azt sem, hogy mennyi poggyászt vittek magukkal, de az sok forrásból kiderül, hogy igyekeztek ingóságaikat ez alatt az egy nap alatt ismerősök- nél-rokonoknál elhelyezni, illetve a ház olyan helyein hagyni (padlás, fészer stb.), amelyek később is elérhetők lesznek. Erre a tevékenységre utal az idézett cédulán a „csomagolás” és „intézkedés” kifejezés. Ilona és édesanyja közt élénk levélváltás folyt a kitelepítés teljes időtartama alatt (és utána is). Ezek a levelek képezik tehát a kutatás gerincét, amelyek Malán Mihály irataival együtt kerültek a levéltár állományába. Nagyritkán az édesapa is írt levelet lányának, ám többnyire csupán az édesanya levélpapírján megmaradó részre. Ezen kívül Ilona levelezésben állt a Fonyódon lakó apai Nagymamával és a vele lakó Gizi nénivel is. Sajnos az anyag értelemszerűen csak a kapott leveleket tartalmazza, így csupán sikerült kideríteni, hogy Ilona tartósan lakott-e ezen a elmen. 4 A kitelepítéskor használt formanyomtatvány másolatát és szövegét több összefoglalás is közli, lásd például Hanló Zsuzsa: Kitiltott családok Budapest, Magyar Ház Könyvek, 2009. 298. old. vagy Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek. Pomáz, Kráter, 2008.118. old. 163