Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Kitaszítva – máshol, másként - Kunt Gergely: Az idő partján. Egy hadifogolynapló narratív pszichológiai elemzése
pozitív életesemény volt, azaz a jelen bizonytalanságával való szembehelyezkedés. A múlt emlékei közötti szelektálás fő rendezőelve a boldog, az egykori kedves élmények újragondolását biztosító lehetőség volt. Az Ausztriába menekülés írásba foglalásán jól látható, hogy a menekülés szó helyett a talán pozitív töltetűnek érzett vonatozás kifejezést használja, s csupán a kellemes élményeket írja le. Ezt erősíti meg az afféle végső értékelés is: „ Összefoglalva azért az esték végtelen kedvesek voltak”. Itt is kiviláglik, hogy az utazás viszontagságairól nem is tesz említést. Az egész naplóra jellemző, hogy életének feltételezhetőleg legfájdalmasabb történéseiről rendkívül röviden s felületesen, vagy szinte egyáltalán nem is ír. így nemcsak az marad ki a naplóból, hogy miképpen volt kénytelen fokozatosan felhagyni a gazdálkodással, de az is, hogy miképpen szakították el tőle a családját. Ehhez hasonló, hárító jellegű szerkesztési elv érhető tetten leghosszabb visszaemlékezésében is, amelyben gyermekkorától fogva tekint végig vasárnapi miseélményein. Ebből az első világháborút - amelyben katonaként szolgált - teljesen kihagyja, így többek között azt is jótékony homály fedi, hogy milyen (harci) tevékenység során került olasz fogságba: „Azután első világháború. Nagyvárad! Püspöki palota. Hatalmas templomok gazdag parádés misék majd tábori élettel tábori mise. - Cigányzenekarral »Boldogasszony Anyánk«. Mise után (az egész ezred együtt volt) Markoczy ezredes felszaladt a szószékre és kiálltotta »Megadtuk az Istennek ami az Istené most adjuk meg a királynak ami a királyé«. Háromszor éljen a király! - Azután fogságban egy húsvét Monte Cassinoi apátságban...” Amúgy ebben a bejegyzésben a Német Birodalomba való menekülés már részletesebben jelenik meg, s ha ír is negatív élményeiről, nem részletezi őket, ellentétben a pozitív emlékekkel, amelyek benne mély vallásossága folytán nyomot hagytak: „Le a vonatról kocsin folyik a menekülés. Egy pici kis kápolnát az útszélen kerestünk fel, de már vasárnapi misék elmaradtak. Csak alkalmi templomozás volt. Húsvét még előbb virágvasárnap kocsin talál onnan nézem a templomba menőket. Menekülünk ki az országból. Nincs megállás sehol, mindég csak tovább-tovább Ausztria belsejébe. Úton útfélen Mária képek szobrok stációk emlékeztetnek a lelkiekre. Amikor Rohrbachba értünk onnan mentem egyszer 30 km-es út keresni a többieket de nem találtam senkit és fáradtan kimerülve tértem visza akkor találtam egy templomot. Betértem senki sem volt bent. Fönségesen hallatszott halk orgonálás de látni nem lehetett senkit. Még most is érzem milyen megnyugtató volt ott pihenni az Isten házában.” A naplóban kétségtelen és rendszeres kapaszkodóként jelennek meg a vasárnapi misék, amelyek nemcsak az idő szakrális tagolását adják, hanem életének legállandóbb pontjait is jelentik. A teljes bizonytalanságban úgy próbálta meg az időt saját maga számára kontrollálhatóbbá, kiszámíthatóbbá tenni, hogy a heti szakrális időintervallumokat ekkor már túlontúl hosszúnak találva, napi kismiséket is rendszeresen látogatott: „Egyedül maradtam ismét. Rendesen járok a tiszti étkezdében a vasárnapi misére és egy lakószobában mindennapi kismisére. Kérem a jó Istent, hogy leg156
