Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

Kitaszítva – máshol, másként - Kunt Gergely: Az idő partján. Egy hadifogolynapló narratív pszichológiai elemzése

közelebbi misét vasárnap már odahaza hallgassam mint Mártának ígértem!” A hadifogoly ilyen módon az orosz rabság időtengerében egy szilárd, rövid időléptékű tagolást alakított ki, amelyben a napi istentiszteletek jelentették a biztos pontot, ezek révében lelke megpihenhetett, s napi rendszerességgel erőt meríthetett. Ezzel párhuzamosan kialakította az időnek egy másik relatív tagolását, amellyel a szabadulását próbálta érezhető közelségbe hozni. Az időnek e puha tagolását csak évszakokban határozta meg. így egy esős napon feljegyzi: „Nyanya nem tudom megértette-e üzenetem »Mondjátok meg Néki ő sem marad árván, haza fogok menni őszi szelek szárnyán, őszi szelek szárnyán.«” Két nappal korábban a legidősebb kislányának írt levelében (julius 30) felesége névnapjához kötötte már hazamenetelét: „Ilona napjára [augusztus 18.-K. G.] már odahaza akarok lenni! Várjatok!” Ennek kudarcát követően újra visszatér a kevésbé konkrét időpontokhoz, így feleségének nevenapján, amikor még mindig a fogolytáborban már tavaszra jósolta a megérkezését: „És ha hazasegít még egyszer az Isten ha ősz lesz, ha tél is mind tavaszra válik s tavasz lesz nállunk utolsó óránkig”.

Pszichés védekezésének elsőrendű alapját mély vallásossága képezte. Különösen traumatikus hatású volt orosz hadifogsága idején, hogy saját, illetve családja sorsának alakulását nem tudta befolyásolni. A jelen és a jövő egyes eseményei teljesen megjósolhatatlanok voltak, így a végletekig kiszolgáltatottnak érezte magát. Naplójában Isten minden alkalommal mint abszolút hatalom, az egyes események, történések, sorsok irányítója tűnik fel, a várva várt

hazaindulás is az ő akaratán múlik: „... Akác virágzás is elmaradt, ez is - bár Isten akarhatja s akkor én is haza érhetek időre.” Az aktuálisan beszámíthatatlan világ ily módon némileg megnyugtatóbbá, a legfontosabb vonatkozásokat tekintve kiszámíthatóvá vált, a legfölsőbb tekintély utasításai szerint alakuló eseményeknek célja és jelentése lett. Ezáltal a hadifogságra is mint isteni büntetésre tekintett, így adva annak egy számára megfogható s megnyugtató értelmet: „Nekem pedig rengeteg a dolgom odahaza, jó Istenem! Eressz már haza engem! Megbűnhődtem talán már minden vétkemért. Segíts mostmár Anyus- kámhoz, kis családomhoz.” Mélyen vallásos világképéből következően bizonyos jelenségeknek külön értelmet tulajdonított, ami úgyszintén reménnyel töltötte el. Ilyen volt a szivárvány, amelyben egy biztató, megnyugtató, a hazaindulást jelző istenijelet látott: „Felnéztem az égre hát uram fia ott a szivárvány mint egy reményt keltő égi jel. - Jólesett látni! Patyikám látod Apu is örült a szivárványnak!” Augusztusban úgyszintén megemlékezett erről, s a kisfiát juttatta eszébe: „Kinéztem az ablakon hát ott ragyog az én Patyim »szivárványa« teljes pompájában. Úgy megrázott a sírás, hogy a jó Isten reményt nyújtott elkeseredett lelkemnek és várok tovább bizalommal.” Vallásossága különösen orosz hadifogságba hurcolását követően kapott egyre nagyobb teret, s jelentős szerepe volt abban, hogy a hadifogoly megválaszolhatatlan, önmarcangoló kérdéseire is megnyugtató választ adhasson önmagának.

A számára leginkább gyötrelmes esetekben többnyire csupán kérdéseket fogalmaz meg; különösen érvényes ez a családja el157