Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

Érzelem, élet és -mód a családban - Géra Eleonóra: "Kérd[d] az Urat, hogy tegyen téged végre igazán kicsivé és szerénnyé!"

kenységek végzésével kötötték össze. A női szeretetmunka egyik első név szerint ismert alapítójának Amelie Sivekinget, egy hamburgi kereskedő leányát tekintik, aki az 1832-es kolera idején szegénygondozást és betegápolást vállaló nőegyletet hozott létre. Az eredményesen működő egyesület és vezetője hamarosan egész Európában is­mertté vált. A másik munkájával nagy elis­merést kiváltó hölgy az angol Elisabeth Frey volt, a börtönmisszió egyik kezdemé­nyezője.6'Theodor Fliedner (1800-1864), a Düsseldorf melletti Kaiserswerth gyüleke­zetének lelkésze először ugyancsak a bör­tönviseltek társadalmi integrációjának megoldására dolgozott ki új módszert, majd az elítélt nők gyermekei mellett más kallódó gyermekeket is felkarolt. Fontos­nak tartotta, hogy ezeket a speciális tudást igénylő feladatköröket megfelelő képzés­ben részesült szakemberek végezzék. Az 1820-as években Angliában és a hollandiai mennoniták körében gyűjtött tapasztalatai arra indították, hogy az őskeresztény pél­dához visszanyúlva, a Bibliában (Róm 16,1) ábrázolt nőalak, Phoebe tisztségét, a női diakónus hivatását újra felélessze. Fliedner és első felesége 1836-ban alapították meg az első diakonissza-anyaházat és a hozzá tartozó tankórházat. A női diakónia atyjá­nak nevezett Fliedner biztos megélhetést, tiszteletre méltó hivatást kínált azon fiatal leányok és özvegyek számára, akik valami­lyen okból nem tudtak vagy nem akartak férjhez menni. Az intézménybe csak meg­felelő műveltségi szinttel rendelkező, tes- tileg-lelkileg egyaránt alkalmasnak látszó 6 Friedrich, Martin: Kirche im Gesellschaftlichen Umbruch. Das 19. Jahrhundert. Göttingen, 2006. jelentkezőket vettek fel. Az előzetes szű­rőn alkalmasnak talált jelölteknek azonban még számos alkalommal bizonyítaniuk kel­lett rátermettségüket. Minden diako­nisszanövendék számára kötelező volt a betegápolás alapjainak elsajátítása, illetve a teológiai témájú órák látogatása. Az úgyne­vezett próbatestvérek később szakosod­tak: a betegápolás, a gyermeknevelés vagy a gyülekezeti diakonissza munkakörének ellátására készültek fel behatóbban. Az in­tézet nagy súlyt helyezett a zenei képzésre és a nyelvtanításra. A növendékek az elmé­leti képzéssel párhuzamosan folyamatosan gyakorlati képzésben részesültek. A tan­éveket elméleti és gyakorlati vizsgákkal zárták. A diakonisszává szenteléshez azon­ban nem volt elegendő a jó tanulmányi eredmény, előtte ajelölt fizikai rátermett­ségét, alkalmazkodóképességét is vizsgál­ták. Felszentelésükkor a testvérek köte­lezték magukat arra, hogy mindig enge­delmeskednek a diakonisszaanyának - a 19. században az alapító első és második fe­lesége töltötte be ezt a tisztséget —, a bete­gek szolgálóleányaiként dolgoznak Jézus kedvéért, s az ő, valamint egymás szolgáló- leányai lesznek. Az előírás szerint viselke­désüket a könyörület, a barátságos fellé­pés, a szelídség és a türelem, valamint az alázat határozza meg. Ám nem azért, hogy a betegektől dicséretet kapjanak, hanem az Úr iránti szeretetből és alázatból.7 Fliedner egyik legnagyobb érdeme, hogy szakított a betegápolás hagyományos gyakorlatával, a több éves betegápolási tanfolyamon az orvostudomány legkorszerűbb ismereteit 230-231. old. 7 Statutum 1839. Friedrich, Martin I. m. 232. old. 123

Next

/
Thumbnails
Contents