Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

Érzelem, élet és -mód a családban - Géra Eleonóra: "Kérd[d] az Urat, hogy tegyen téged végre igazán kicsivé és szerénnyé!"

nálja. Ez úgy belé fészkelte magát, hogy onnan kiirtani, vagy azon uralkodni képtelen. O és utána - senki. A névjegyén is csak ez áll: Bakody. Csak ez. Semmi egyéb. Mint valami fejedelem, akit mindenki ismerni tartozik.”1 Nehéz olyan forrásokat találni, amelyekből megtudhatjuk, milyen mélységig hatotta át a vallásos érzület az egyes személyek és családtagjaik életét, milyen mértékig gyakorolt befolyást a családtagok egymás közötti viszonyára.

Mindezen feltett kérdésekre választ adhat egy kétségkívül egyedülálló, nemrégiben Budapest Főváros Levéltára számára letétként megőrzésre átadott családi iratanyag: a Bodoky-Biberauer Gyűjtemény (BFL XIII.42). A lassan közel kétszáz éve Pest-Budán megtelepedett polgárcsalád a főváros életében fontos szerepet vállaló lelkészeket, neves tudósokat, értelmiségieket adott a társadalomnak. Nemcsak a szőkébb családhoz tartozó személyek egymáshoz szóló levelezését őrizték meg az utódok számára, hanem a Skóciában, Németországban és Svájcban élő közelebbi és távolabbi rokonokkal folytatott levelezést is. így a gondos családtagok keze nyomán több nemzedéken átívelő, felbecsülhetetlen értékű irategyüttes keletkezett.2

1 Részlet Almási Balogh Tihamér kéziratos önéletírásából. Kóczián Mária—Kölnéi Livia: Homeopátia Magyarországon 1820-1990. Budapest, 2003. 95. old.

2 A Biberauer család regényes történetét Bodoky (Biberauer) Richárd, Theodor Biberauer unokája írta meg több kötetben (a sorozat elme:

Jövevények és vándorok). Jelen tanulmányhoz lásd Bodoky Richárd: Jövevények és vándorok I. Budapest, 1996. (Családtörténeti töredékek I.),

E tanulmány főszereplője Hermine Biberauer, a pesti Németajkú Leányegyház gyülekezetéből kikerült kaiserswerthi diakonissza, aki külföldre utazása után állandó levelezésben állt közvetlen hozzátartozóival.

Protestáns kegyességi irányzatok

A kereszténység első évszázadaiban az apostolokat, majd a püspököket és a lelki- pásztorokat diakónusok segítették mindennapi munkájukban. A hívők számának növekedésével egyre inkább rájuk hárult a karitatív tevékenység, nemcsak az istentiszteleteken segédkeztek, hanem ételt és ruhát osztottak a szegényeknek, gondozásba vették az árvákat, a betegeket és az öregeket, segítették az utazókat. A rászoruló nők ápolását és a gyermekek nevelését köz- tiszteletben álló nőkre, a női diakonisszákra bízták, akik hamarosan a nők hitoktatásában is segédkeztek.

Kálvin („a jócselekedet a hit mértéke”) és a reformáció ismét a gyülekezet legfontosabb feladatává tette az elesett egyháztagok felkarolását, a diakóniát. A következő

Bodoky Richárd: Jövevények és vándorok II. Budapest, 1997. (Családtörténeti töredékek II.). Részben a számos eredeti dokumentumrészletet közlő családtörténeti sorozat köteteinek felhasználásával készült újabban Kovács Ábrahám tanulmánya lásd Kovács Ábrahám: A Biberauer (Bodoky) család története. In: Reformátusok Budapesten. Tanulmányok a magyar főváros reformátusságáról. II. köt. Szerk.: Kósa László. Budapest, 2006. 687-708. old.

121