Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Schöpflin Aladár: Lovik Károly

Lövik Károly SCHÖPFLIN ALADÁR N emrégiben Lövik Károly egy önéletrajzában, melyet a Pesti Futár számára írt, csöndes iróniával állapítja meg, hogy dolgozik már vagy húsz év óta, írt novellát, újságcikket sok százat, adott ki könyvet tíznél töb­bet, és soha a kritika érdemlegesen nem szólt róla, irodalmi társaság nem vette észre, könyveit alig vette valaki. Szóval mindabból, amin az író észre tudja venni, van-e munkájának valami hatása az emberekre, foglalkoznak-e vele, figyelembe veszik-e szavát, őneki nem volt semmi része. Az a vissz- hangtalanság, amellyel a magyar író küszködik, s amely egyik főoka annak, hogy a magyar írás nem tud igazi eleven és benső kapcsolatba jutni a magyar élettel, az ő esetében a rendesnél is némább volt. Most azonban, legutóbb, mintha változott volna ez is. Lövik Károlyt kez­dik észrevenni. Itt is, ott is bámuló szavakat hallunk róla, élvezői támadtak, akik ki is mondják, mennyire élvezik, fiatal írók esküsznek rá, s a fiatal írók értékelését szankcionálja a tartózkodó s olyan írókkal szemben, akik csak írók és semmi egyebek, a rendszerint szigorú magatartású Budapesti Szem­le is, amely szívesen közli novelláit, és róla írta legteljesebben elismerő kri­tikái egyikét. Az a bizonyos százszavú visszhang, amelyre az írónak olyan szüksége van, mint a színésznek a közönség szeretetnyilvánítására, még mindig csak kevés szavú, de ma Lövik Károly sem szólhat olyan teljes visszhangtalanságról, mint még néhány hónappal ezelőtt. Aki ismeri Loviknak a kilencvenes évek közepe táján kezdődő írói mun­kásságát, az kissé meg is lepődhetik, hogy mért csak most kezdik észreven­ni, s mért veszik most észre, ha addig nem vették. Nem látni rajta a tehet­ség váratlan kiterjeszkedését, sem hirtelen felszökkenését: új dolgai csak annyiban különbek a régieknél, amennyiben teljesebb zamatú a télire el­tett alma a fáról most leszedettnél: megférfiasodott, kitelt a szava, bizto­sabb és nyugodtabb lett a keze, és végképp meghatározódtak a lelki pers­pektívái. Azért ugyanaz a szó, ugyanaz a kéz és ugyanazok a perspektívák. Az egyes munkák közt semmi lényeges színvonalbeli különbség. Az író nem 146

Next

/
Thumbnails
Contents