Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

rek. Az udvarban, bizonytalan lámpafénytől megvilágítva, pincér áll és cigárettázik. Előtte egy kuvasz lóbázza farkát.- Kapok még enni? - kérdezi az ügyész.

— Igenis, szolgálatára — feleli a pincér és hóna alá csapva szennyes asztalkendőjét, kinyitja az étterembe nyíló üvegajtót.

A sörszagu szobában késsel lehetne vágni a füstöt. Már csak pár asztalnál ülnek vendégek, akik élénk beszélgetésbe merültek. Az alacsony helyiség kopott, sötétvörös papirkárpitjaival, megvakult tükreivel, kormos lámpáival undorító benyomást tesz, ezt azonban senki se veszi észre. Sőt ellenkezőleg, a vendégek láthatólag jól érzik magukat, kacagva dőlnek hátra székeiken és nagyokat mulatnak egy macskabajuszu öreg uron, akit állandó céltáblának választottak ki. Ez az öreg ur hajdan jómódú földbirtokos volt, utóbb azonban elszegényedett és rokonai kegyelemkenyerén élősködik. Sok megaláztatásban van része, előkelőbb atyafiai meg sem akarják az utcán ösmerni, hónap végén gyakran megesik, hogy a macskabajuszunak szalonnára sem telik.

Ráskait mindig undor fogja el, ha látja, asztaltársai mily izetlen módon mulatnak az öregen. A tréfák közt nagy szerepet visznek a következők: pezsgőport tenni a macskabajuszu pohárába, odavarrni őt az abroszhoz, kőszénnel tömni tele a télikabátját, fehér keresztet pingálni a hátára és igy tovább. Berki - ez a tönkrement földesur neve - nem haragszik meg a mókák miatt s ha néha a bors túl erős, hamar megbékél egy pohár ingyenborért. Bár még fekete kabát lóg a vállán és orrán pápaszem csillog, a macskabajusza tulajdonképp egész kivetkőzött már emberi méltóságából, nem ád nevére semmit, nem bánja, ha bohócnak teszik meg, nem neheztel, ha fiatal emberek pajtáskodóan hátba-ütik.

Az ügyész leül a hosszú társas asztalhoz és csöndesen néz maga elé. A pincér feketére sült borjúhúst hoz, uborkával, rizzsel, aztán egy piros kérgü sajtot, amely szappanhoz hasonlít. Az italok nem élvezhetők és Ráskai mohón szivarra gyújt, hogy elfeledje a kellemetlen vacsorát. Tulajdonkép hetek óta alig evett valamit, azonban annál többet szivarozott, úgy, hogy a feje állandóan zúg és a szeme gyulladt. Annyira rászokott a dohányzásra, hogy még éjjel is gyakran fölkel ágyából és előkeresi a szivaros dobozt. Érzi, hogy ez nem tesz jót neki és idegességét fokozza, de azért nem tud róla lemondani és nyersen kábítja el magát vele.

Az asztaltársaság megszokta, hogy az ügyész keveset beszéljen s azért nem igen törődnek némaságával. Tovább mulatnak a macskabajuszun és hangos hahotában törnek ki, ha az öreg elbeszélésekbe kezd és nagyokat hazudik ifjúkora változatos kalandjairól, csodálatos gavallérságairól. Berki éppen arról beszél, hogyan szabadította ki annak idején négy álarcos rabló

92