Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
kezéből az olasz nagyhercegnőt és mily aléltan borult az a vállára, amit a társaság szűnni nem akaró derültséggel fogad.- Mily izetlen mindez - gondolja magában Ráskai. Az ügyész előtt tarka csoportokban jelenik meg a kisváros társasága. Ott látja maga előtt fontos képű hivatali főnökét, aki kuruzsló asszonnyal gyó- gyíttatja makacs bélbaját és elsápad, ha véletlenül tizenhármán kerülnek össze; ott látja a városi orvost, aki cselédleányok után futkos és százalékot szed a gyógyszerésztől; ott suhan el előtte a kancsal gimnáziumi tanár, aki állandóan följelentéseket irogat pályatársai ellen a miniszterhez. A kisvárosi társadalom csupa aprólékos, szűk világnézetű emberből áll, akik képtelenek törpe hivatásuk színvonalán túlemelkedni és messze maradnak el a kor haladásától. Életük alig valamiben különbözik a vizhordó ló tevékenységétül; mindennap reggel rosszkedvűen ballagnak hivatalukba, délben lesietnek egy pohár sörre a Bikába, délután malom alatti politikát űznek a társaskörben, este pedig Berkin mulatnak. Ráskaira mázsás súllyal nehezedik e sivár élet minden nyomorúsága. Gyűlöli ezeket a kicsinyes nyárspolgárokat, akikből semmi földi hatalom nem tud nagyobb érzéseket kiváltani; borzad az úgynevezett családos házaktól, ahol savanyu bort kell innia s ahol madárfejü kisasszonyokat akarnak a nyakába varrni; visszariad az Ízléstelenül öltözött asszonyoktól, akik tűlhangosan beszélnek, túlsók rizsport hintenek arcukra, hajukra és túlkö- vérre híznak. A disznótorok, névnapi ünnepségek, batyubálok az idegeire fekszenek és néha szinte fóllázitják környezete ellen, amelytől nem képes szabadulni, amelynek dohos levegőjű, nyárspolgári gondolkodása a mellét szorongatja. Az asztalnál nagy derültség támad. Valaki szivarral kínálta volt meg Berkit s mikor a leégett fóldesur párat szippantott, a lőporral megtöltött szivarból lángok csapnak ki. A macskabajuszu ijedten ugrik fel székéről és sápadtan szalad az ajtó felé, mialatt a társaság megéljenzi a gyógyszerészt, a sikerült ötlet kieszelőjét. Ráskai csönget a pincérnek és fizet. Rosszkedvűen huzza föl a kabátját és lassan hazaballag, előre borzadva a sárgára meszelt agglegényi szobától, amely csöndes és hideg mint a sir gádora. IV. A patakmenti ház, melyben lakik, már csöndes, mikor az ügyész hazaér. Ráskai felgyújtja a lámpát, szivart kotor elő és leül az ócska karosszékbe. Az a végtelen szomorúság, amely utóbbi időben egyre gyakoribb társává szegő93
