Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

Mária Lujza ... Vajon mi van Mária Lujzával? Bizonyára már ő is megőszült és a hideg, őszi estén hárászkendővel a vállán jár a füstölgő ákácok alatt. Vagy talán utazik? Mert nagyon szeretett utazni, régimódra, kocsin, postaszekéren, avagy lassú járású hajókon, és Atalay gondolatban vele utazott, leeresztette és fölhúzta a kocsi ablakát és az állomásokon tejet hozott neki az utipohárban. Néha tisztán hallotta, amint Mária Lujza félénken köhög, azután hirtelen rája veti tekintetét és megint elfordítja, mintha valamit mondani akart volna. De sohase mondta el, mit akart és már tizenöt éve elmúlt, hogy nem látták egymást.- És a gyermekei? Azok bizonyára már nagyok és a lánya talán férjhez is ment - szövögette tovább lassú gondolatait Atalay.

Ezek a gyermekek voltak az oka, hogy nem találhattak egymásra, Ej, hogy féltetteőket, föláldozta nekik ifjúságát, a boldogságát és most az egyik már bizonyára maga is anya, messze laknak egymástól, el is hidegültek, mert Mária Lujza veje hangos ember; a katonatiszt-fia pedig csak akkor tér haza, ha pénzre van szüksége. Mária Lujza ilyenkor sértődötten porol vele, gyakran a fiú haragosan távozik el és öngyilkossággal fenyegetőzik; az anyja pedig főfájást kap és fölteszi a pápaszemet, hogy még öregebbnek és csúnyábbnak lássa magát a tükörben. Pedig a szeme jó és az élet nemért véget. Oh, nem, még sok minden következik: a szomorúság, az elhagyatottság, a megbánás órái és csak azután a nagy szürkeség, amely elől nincsen kitérés.- Vagy talán nem is a gyerekek voltak az okai? - nógatta tovább gondolatait.

Lehet; talán csak gyávaságból, határozatlanságból, kényelemből kerülték el egymást, talán nem fogták föl elég komolyan a sorsukat. Az ember az életben sok dolog mellett megy el, amelyet alábecsül, amelynek értékét csak később, amikor a hibát már nem lehet helyrehozni, veszi észre. Ki az, aki minden ügyében rögtön ítéletet tudna alkotni, ki az, aki folyton tisztában van a leikével? A kis tárgyak gyakran elnyomják a nagyokat és az ember csöndesen belényugszik ebbe az aránytalanságba. Minek a felelősséget viselni? Gondoljuk el. De szabad-e ezt tennünk? Nem vétünk-e vele egy felsőbb, egy örökkévaló és szent törvény ellen, nem harcolunk-e a rendeltetés ellen? Ki tudja?

Atalay pihenni engedte a gondolatait, amelyek, míg az idő verőfényes volt, kissé elszoktak a munkától és most nehezen lélegzettek.- Mi tulajdonképpen fecskék voltunk — bólintotta egy idő múlva helybenhagyólag. — A fecskék hűvösen és előkelőén kitérnek a tél elől, mi is kitértünk a harc elől, amelyet a sors reánk szabott. Elmentünk a Dél csillaga alá: Mária Lujza a gyerekszobába, a zongora mellé, a kötelességei közé, én pedig a tehetetlenség és a lustaság országába. Mindent meg lehetett

86