Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

keresnem Szergiuszt, hanem ott lent az orgonabokrok és a nyirfák között, a testvérei mellett, mert ez az Úr óhajtása.

Petrőczei meghajolt, és kezet csókolt a hercegnőnek, aki sápadt arcával és pompás ékszereivel olyan volt, mintha egy ősszi árnyékot aranyba és ezüstbe foglaltak volna. Azután Feodorovna biccentett gyémántos forgójával, és fölemelte a homlokát.

Mikor a háromlovas hintó a ház elé hajtatott, a hercegnő az ablakban állott, de mikor Petrőczei fölhúzta a bundát és a kocsi felé tartott, Feodorovna hercegnő gyorsan, mint egy gyerek szaladt végig a szobákon, a terraszon, a nyílt lépcsőn, és jobbjával megfogta a tiszt karját. Most nem volt feszes és gőgös, mint a kazankai Madonna, a haját a szél szétborzolta, a szeme tele koldus-könnyel, és a vállán fekete kendő fityegett, mint az özvegy mester- aszonyoknak.- Egyet, még csak egyet! — szólt alázatosan és bal kezével a kocsi kerekébe kapaszkodott. - Csak ezt az egyet tegye meg: dobja a levegőbe a sipkáját és mondja ezt, hogy: „Ez a kötelességünk, anyám, igen, ez mindnyájunknak a kötelessége!”

Petrőczei levette a sapkáját, a levegőbe dobta, aztán mély hangon, amelyre maga se ösmert rá, igy szólt:- Ez a kötelességünk, anyám, igen, ez mindnyájunk kötelessége!- Köszönöm - felelte a hercegnő meghajolva. - Köszönöm tiszt ur, és a mi Istenünk anyánk vigyázzon az Ön lépéseire.

Elengedte a hintó kerekét és megpróbálta csókolni Petrőczei kezét, de a tiszt gyorsan fölállt a kocsiban, és a kis-cilinderes kocsis megérintette ostorával a két szélső lovat.

Három napig szaladt a kocsi erdők és mocsarak közt a tiszttel, végre a magyar előőrsökhöz értek. Gyönyörű téli idő volt, de hó csak kevés; Petrőczei egész utón a hazájára gondolt, de néha jobbra nézett a vasúti kocsiban, úgy rémlett, mintha a treff lovas mellette ülne, a köpenyegébe burkolózna és elgondolkodva pillantana rája. úgy tetszett, mintha mindaz, amit az utóbbi hónapokban átélt, csak álom lett volna, de a lelke mélyén egyszerre megszólalt egy vékony hang, és ezt mondta:- Csett, esett; ah, önnek egyszer meg kell látogatnia Ida kisasszonyt, tiszt ur!

80