Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
Symphonie pathétique K ávéskanalak csörögnek, langyos szivarfüst kavarog a gesztenyefák közt; a nyári zenekar a symphonie pathétique-et játssza. Eszembe jut, hogy két évtized előtt a zeneakadémiára jártam és a Városliget végében, veteményes kertek közt, éppen ilyen elhízott gesztenyefák alatt laktam. Hogy hítták a két kisasszonyt: Sasa és Claire. Ha már pénzt nem hagyott rájuk az apjuk, legalább szép nevekkel ruházta fel őket. Őzek voltak az élet nagy állatkertjében, vékonyak, idegesek és nagy szeműek. Az anyjuk egész nap otkolonnal dörzsölte a homlokát és francia színdarabokat olvasott. Elhervadt szépségét úgy hordozta, mint a nyugalmazott tisztek az egyenruhájukat, tisztelettel, keserűséggel és lemondással. Még megesett, hogy órákig ült a tükör előtt, de már bekötötte a fejét és vastag kesztyűkkel védekezett a köszvény ellen. A lányait imádta, azok azonban mulattak a gyöngeségein, ártatlan hazudozásain, nagyzoló visszaemlékezésein, szakadt hálóköntösén. Ha tehette, titokban szivart szívott és magában beszélt, zsörtölődve és a vállát vonogatva. Akkor tetőtől talpig a symphonie pathétique rabszolgája voltam. Mikor az első ütemeknél nagy fájdalom szakadt a szívemre, az arcom kigyulladt és a reménytelenség boldoggá tett. Visszafojtott lélegzettel vártam, mikor szalad az első könnycsepp szempilláimra s mikor az üstök kopogni kezdtek - mint a koporsóra hulló rögök - megfeledkeztem a hangversenyterem kékes gázlángjairól, az előttem ülő urak kopasz fejéről, az asszonyok fehér nyakáról és ökölre szorítottam a kezemet. Van-e nagyobb, szebb dolog a fájdalomnál, a kétségbeesésnél, az elmúlásnál? Melyiket szerettem a két kisasszony közül? Mind a kettőt. Claire elhagyott menyasszony volt, ez akkor nemcsak a regényekben, de az életben is divat volt. A vőlegénye lement a bosnyák háborúba és a gyöpön maradt. Egy ócska katonaköpönyeget és egy rosszkedvű kutyát hagyott a mátkájára, aki esténkint beburkolózott a nehézkes kabátba, kiült a kertajtóba és mohón szíttá a papírszivarkákat. Soha nem beszélt a vőlegényéről, soha nem sírt. Hűvös és tartózkodó volt és majdnem minden este ezt mondta: 81
