Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

- Csett, esett - szólt a régi kakas olyan ünnepélyesen, ahogy nyugalmazott ezredesek szokták a párbajokat vezényelni.

Fönt az emeleten pedig a hercegnő szivére tette elefántcsontos imakönyvét, félénken hallgatta Petrőczei lépéseit, a kakasok csettenéseit, és ezt mondta:-Szergiusz! Az Űr adjon neked nyugalmas jó éjszakát. Feküdj le és aludjál, hiszen már hajnal van, Szergiusz! Gondolj a te szegény, öreg édes anyádra és verd ki a fejedből Cserbakoff kisasszonyt, mert ő csak kacérkodik veled.

Ezután Petrőczei minden éjjel kitette az asztalra az ezüst markolatu pisztolyokat és óvatosan körülsétálta őket, mint viharos estéken a tengerészkapitány a delejtűt. Most már ritkán járt át a Cserbakoff-házba, semmiben se lelte az örömét és teljes szivéből gyűlölte a treff lovast, mert mindig ez a kártya került a kezébe, és úgy látszott, hogy ő az oka minden nyomorúságnak. Mig azelőtt szelíd és türelmes volt, most minden csekélység fól- izgatta, ha felült Polkánra, mérgesen döfte belé a sarkantyúját, mintha Polkán tehetett volna róla, hogy Ida kisasszony cikkeket ir és mindenkinek elcsavarja a fejét a kormányzóságban! Komoran járt föl és alá a házban, gőgösen bánt a cselédekkel, Olga kisasszony és az udvarmester gyűlölték, mert dacosan felelt nekik, de Feodorovna hercegnő néha egy ijedt, boldog tekintetet vetett rá, összekulcsolta a kezét az asztal alatt és magában igy szólt:- Szergiuszt sem szerette senki a házban a hirtelen természete miatt, és ha haragudott, ő is behúzta a fejét a nyakába, mint egy megboszantott galamb. De a szive mégis tiszta volt!

Az ünnepek előtt lovastiszt érkezett a kastélyba, és levelet hozott a hercegnőnek a táborból. Feodorovna arca elsárgult, gyorsan fóltépte az írást, aztán gőgösen kiegyenesedett, és igy szólt a társalkodónőjéhez:- Kérem a karját, Olga kisasszony!

Feszesen, lassú lépésekkel, mint egy színpadi kisértet ment ki a teremből, nem jött le ebédre, sem az nap, sem utána egy hétig. Senkise tudta mit csinál, a társalkodónőt kivéve senkit se bocsájtott be magához, az ablaka lebocsájtott redőnyén át nappal is gyertyavilág szűrődött ki. Két hét múltán díszesen, előkelőén felöltözve, mint a kazankai Madonna jelent meg; befogatott és a városba hajtott. Mikor másnap este hazajött, magához hivatta Petrőczeit, és ünnepélyesen, szárazon, mint egy száműzött királyné, aki törvényes jogairól mond le, így szólott hozzá:-Szergiusz meghalt a fogságban! Isten irgalmazzon neki! Szergiusz meghalt a fogságban! Ez az Úr akarata! Ön visszatérhet a hazájába, tiszt ur, tegnap kieszközöltem az útlevelét. Isten önnel; most már nem a házban kell

79