Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

— Volt egyszer egy rablólovag - kezdte el Zsuzsánna mosolyogva és befonta a katona üstökét, mint a kislányokét -, volt egyszer egy rablólovag, aki magas várából mindig az utakat kémlelte és ha vásáros népet látott lent mozogni, elhagyta a feleségét, négy kis fiát és prédára indult. Sok pénzt rabolt már össze, de még több zsákmányra vágyott és még a Krisztusfeszületek és Máriaképek alatt is megállította a szekereket. A vásárosok rettegtek tőle, többnyire vakon adták oda a pénzesharisnyájukat, de akadtak olyanok is, akik rálőttek mordályaikkal, és a rablólovagot nem egyszer vérbefagyva hozták haza, istenfélő felesége nagy rémületére. Mert az asszony nagyon szerette a férjét és mikor az távol volt, lement az erdei kápolnába és Krisztus anyjához könyörgött, hagy védje meg gonosz urát. És a Szűz barátságosan nézett le a szegény asszonyra és ha az nagyon kétségbeesett, néha le is szállott hozzá, megfogta hideg kezét és megfésülte szöszke haját, amelyet az északi szél összeborzolt. Egyszer, tél kezdetén a rablólovag megint lement a völgybe, akkor tértek haza a lipcsei kereskedők. Mikor elindult, szelíd őszi nap ragyogott, de hirtelen szél kerekedett és hóvihar nyargalt végig a völgyön. Az asszonynak eszébe jutott, hogy az ura könnyű zekében kelt útra. Nagyon aggódott miatta és azért, mikor imádkozni ment az erdei kápolnába, levitte magával a lovag nagy farkasbundáját, és megkérte az Isten anyját, hogy ha valahol meglátja az urát, adja rá a bundát. A Szűz mosolygott és vékony vállára vette a nehéz köpönyeget. Reggel a vadászok a rablólovagot halva találták meg az akasztófadomb mellett, nyugodtan aludt és a hó csöndesen hullott a farkas-bundára, amely gondosan takarta be vétkes földi testét. A szentek mindent megbocsátanak, Korponai.

Zsuzsánna az urára nézett. A katona mosolyogva aludt el, bizonyára már véres törökfejekről, szép cserkeszlovakról álmodott; két keze összekulcso- lódott a fehér kabáton, amely lassan emelkedett föl és alá.

Reggelre, hogy a kandallóban elhamvadtak a kövér tölgyfahasábok, Korponai fölébredt, frissen szökött talpra és megcsókolta Zsuzsánna kezét. Este megint engedelmesen telepedett a tűzhöz és a felesége újra mesélt neki, egy szegény, háromlábú kis kutyáról, amelyet vad kuvaszok kergetnek végig a falun, a szőlőkön, a városokon, mindaddig, míg egy piros kalapos egyházatya ki nem ugrik kőfülkéjéből és dorongjával széjjel nem zavarja az üldözőket, a háromlábú kis kutyát pedig magával viszi a bolthajlás alá. Korponai - befont hajjal - megint elaludt. Egy hét múltán a chevalier már kipödörte a bajuszát és tizennégy nap múlva lenézett egy percre a malomba, nincs-e utas, akivel kártyázni lehetne.

Egy napon diákkülsejű, szakadt kámzsás ifjú érkezett a faluba, lehivatta a borbéllyal Korponait és selyembe csavart papiros-ládikát adott át neki. A katona bosszúsan tépte szét a szalagokat; a skatulyában gyöngyház-legyező

70