Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

napon terítették ki és mégis vele mentél, elfeledted, hogy másnap van a temetés. És harmadszor?- Ej, futárt küldött értem Veronából - ásított halálos fáradtsággal a lovag - és én itt hagytalak és boldogan ugrottam a csézába. Ilyen gonosz ember vagyok, Zsuzsánna.- Ne beszélj így, Korponai - fedte meg az asszony -, te is csak gyönge ember vagy, mint valamennyien e földön. Azért, lásd, mégis csak mindig visszatérsz hozzám, ugyebár? Ha távol vagy és este egyedül ülök a tűznél, sokszor elgondolkodom, miért is jösz mindig vissza hozzám, aki már se fiatal, se szép nem vagyok, és akinek kiforgattad valamennyi ládafiát. Mégis mindig visszatérsz.- Te a legjobb asszony vagy a világon - dörmögte a katona.

Zsuzsánna fölkelt és az almáriomhoz lépett.- Akarsz-e kártyázni? - kérdezte.

Korponai rendszerint akart, mert ez volt a legfinomabb és legegyszerűbb módja, hogy pénzhez jusson, de most megrázta bozontos fejét.- Zsuzsánna, csak egyet akarok, pihenni, aludni, többet akár föl se ébredni. Hetek óta nem aludtam, minden csontom fáj, ellopták az álmomat, és úgy érzem, valaki más álmodik most mindarról a szépről, amiről hajdan én, levágott, véres török fejekről, szép cserkesz lovakról és nagyfülü kutyákról, amint hangosan űzik a szarvast a tölgyesben. Nem tudok aludni, leszakad a szemem héja és még se tudok, ezt signorának köszönhetem, az ő má- konyos dohányának, édes borának és az üvegfuvolája hangjának. A fejemben csöng ennek az átkozott hangszernek a szava és nem hagy aludni. Ha a fejemet összetörném, az üvegfuvola is összetörne, ugyebár? - tette hozzá mérgesen.

A katona kimeresztette álmatlanságtól véresre gyulladt szemét és elhallgatott. Az asszony hímzett zsámolyt hozott, az ura csizmás lába alá lette, aztán összefonta Korponai két fekete kezét, ahogy a gyermekekét szokás, mikor estére megimádkoztatják őket.- Tudod-e még a miatyánkot? - kérdezte barátságosan.- Talán - morogta Korponai és nehézkesen keresgélt régi emlékei, ócska fakardok, gyerekkori kék foltok, latin nyelvtani szabályok között, ahol az imádságnak is jutott egy parányi hely. Már csak foszlányok maradtak belőle, azokat engedelmesen előkotorta.- Hiszen még jól tudod - bólintott Zsuzsánna elnézően. - Hajtsd most ide fejedet az ölembe, és hallgass rám, mesélek valamit, havas téli éjjelen eszeltem ki ezt a mesét, mikor távol voltál.

Kuvik mulatott az ablak alatt, a hársfán, és a lombok susogva ébredtek föl a zajra. Egy öreg óra, amely évek óta állott, egyszerre megindult, ütni és muzsikálni kezdett.

69