Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
Korponai A É jfélkor kaparászás hallatszott a pitvarban, Zsuzsánna fölkelt fekete, oszlopos ágyából és gyertyát gyújtott. A vasajtót minden este maga zárta le, ki jöhetett be rajta? Most valaki katonásan köhintett odalent, Zsuzsánna korán hervadó arcocskájáról elszállt a félelem. Az ura volt, akit félév óta nem látott, az ura, akit mindenki csak chevaliernek hívott, s aki szerte-széjjel katonáskodott a határon; „a hazáért”, ahogy ő vallotta, asszonyokért, kártyáért és italért, ahogy kortársai mondották.-Vájjon mit akarhat? - gondolta magában az asszony, mert Korponai hazatérése mindig havat jelentett. Hol pénzért jött, hol aláírásokért, hol kö- nyörületért és vigaszért. És Zsuzsánna, miután türelmesen kipörölte magát az urával és megfogadtatta vele, hogy jobb útra tér, mindig és mindig újra kötélnek állott, kikereste a régi ékszereket, odaadta a búza árát és megsimogatta a katona szomorú, szép homlokát. Korponai ilyenkor elérzékenye- dett, néhány napig figyelmes és szeretetreméltó volt, kora hajnalban kelt föl és fehér havasi virágot szedett a feleségének, egyszer le is zuhant a szakadékba. Akkor lepedőben vitték haza, derék sas-orra betörött, kék gyerekszemét véres okuláré övezte. Mikor magához tért, megcsókolta Zsuzsánna levendulás kezét és bocsánatot kért a sok gonoszságért, amelyet ellene az életben elkövetett. Később barátot hozatott a klastromból, a másvilágról, a vallásról vitatkozott vele és végül meghunyászkodva gyónt meg. De alighogy lábadozni kezdett, esténkint máris leszökött a molnár kocsmájába, ahol átutazó kereskedőkkel kártyázott: és egy napon hirtelen kereket oldott. „A haza veszedelemben van”, írta feleségének az inasa hátán (mert sürgős esetekben azt használta íróasztalnak) és még ugyanazon éjjel az őrök egy citerásleány társaságában látták a gránicon.- Nos, Korponai, chevalier - szólt az asszony mosolyogva -, mi kellene megint? Pénz, ékszer, aláírás? A férfi alázatosan csókolt kezet.- Semmi - felelte félszegen -, semmi mást nem akarok Zsuzsánna, csak megpihenni és aludni. Fáradt vagyok, talán a halált hozom tarsolyomban. Zsuzsánna a férje arcába világított. Az utolsó hónapok alatt Korponai megöregedett. A fehér katonakabát lötyögött rajta és ritkás bajusza tört madár szárnyaként csüngött alá. Az asszony megszeppenve nézte a mély ba67
