Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

uborkásüvegekbe fejtett bort, hermaneci sört, bonecamp-likőrt hordatott az asztalra. Mi pedig koccintottunk és szerelmesen néztünk össze.- Mi lesz ebből? - kérdezte többször Olga.

Cecil vállat vont.- Mit bánom én - mondta -, még ráérünk.

Én voltam a legokosabb.- Úgy lesz - feleltem -, hogy valamelyik közületek majd csak rámún, s akkor a másikat elveszem.

Mosolyogtak.- Jól van - hagyták helyben, örülve, hogy végezhettek a kellemellen tárggyal. - Vagy pedig te únsz rá egyikünkre.

Azután fordultak a napok, hetek, talán évek is. Záleszki sajátságos üzletember volt. Hol tönkrement, hol fölcseperedett. Egyszer elvették mindenét és a lányok az utca porában gyalog jártak zöld lovaglóruhájukban, majd pedig nyolclovas hintón robogott végig a városka macskafejű kövezetén és a nagyvendéglő különszobájában orosz grófnőkkel - Isten tudja, honnét szedte őket - vacsorázott. Ilyenkor Olga és Cecil annyi pénzt loptak ki a csizmaszárából (az volt a főpénztára), hogy kifizethették az összes adósságaikat. Rögtön rá azonban ismét sovány idők következtek el és Záleszki vadászó főúrnak öltözve, libériás szolgáktól követve járt a lóvásárokra, hogy a parasztoknál hitelképességét növelje.

Hozzátartozóim természetesen nem nézték jó szemmel a dolgokat. A Záleszki-lányoknak rossz hírük volt, mint vidéken minden fiatal hölgynek, aki zöld lovaglóruhában jár és adósságokat csinál az illatszerésznél. Azonkívül a tanulmányaimat is elhanyagoltam, igaz, hogy nem nagyobb mértékben, mint azok a kortársaim, akik csak egy lánynak vagy egynek sem udvaroltak. Nálam azonban az ok oly szembeszökő, sőt kétségbeejtő volt, hogy rokonságom elszörnyűködött. Sógorok, nagybátyák, nagyapák, akikről azelőtt sohasem hallottam, lekocsikáztak hegyeikről, összecsapták a kezöket és azt kérdezték: „Igaz?”-Igaz-nyugtattam meg őket-, két lányt szeretek és nem tudok köztük választani. És hozzá mind a két lány Záleszki.- Ez istentagadás - szólt esperes-nagybátyám és nehézkesen tette le az asztalra súlyos, kövér öklét.

Egy télen Záleszkit meglátogatta egy lengyel barátja, a neve, ha jól emlékszem, Uhlanki volt. Uhlanki a leendő lengyel szabadságharc titkos ügynökének vallotta magát, amellett kűtakat fúrt, nagyban szilvapálinkát árult, marhatápporokat kínálgatott és egy lengyel-magyar szótár összeállításán fáradozott. Jókedvű, rövidre nyírt, körszakállas, csinos ember volt, föltűnő volt, hogy lakkcsizmáinak mily magas a sarka és hogy a kabátján

63